Néhány szó a Dicsérőénekről (Akathisztosz himnuszról)

             Az első Akathisztoszt a 6. század végén vagy 7. század elején állították össze  Szűz Mária örömhírvételének ünnepére,  a mű szerzője ismeretlen. A  használatáról szóló feljegyzéseket Konstántinápoly i. sz. 626.  évi ostromával hozzák összefüggésbe. Hérakleiosz bizánci császár és I. Szergiosz Konstantinápoly patriárka idejében Konstantinápolyt Isten csodájával és a Szentséges Isten Szülőjének közbenjárásával mentették meg az ostromtól. Akkor (626. augusztus 8-án) az egész nép egész éjszakán át állva énekelte a himnuszt Isten Igéjének-Urunk Jézus Krisztus Anyjának.

            Az Akathisztosz az egyik legkedveltebb és legelterjedtebb istentisztelet az Orthodox egyházban. Az Akathisztosz himnusz megnevezés, görög szóból ered, amelynek jelentése „nem leülve énekelt”. Öröm-dicséret jellegű, amelyet, mint neve mondja, nem ülve, hanem állva mondanak és hallgatnak, és amely az Orthodox egyházban a hetedik század első negyedében alakult ki.

            Az Akathisztosz tizenhárom rövid versszakból–kondákion, és tizenkettő hosszú versszakból–ikoszból áll. Az Akathisztosz himnusz, a keleti egyház költészetének egyik gyöngyszeme. Az Istenszülő Akathisztosznak mintájára az Úr Jézus és különböző Szentek tiszteletére is hoztak létre Akathisztoszokat. Ezen istentisztelet sajátossága az állandóan ismétlődő: „Jézus, Isten Fia!”, „Dicsőség Néked!”, „Jézus!”, vagy csak „Üdvözlégy!", amelyek azokra vonatkoznak, akinek az Akathisztoszt ajánlják. Az Akathisztoszok olvasását a bevezető imádságokkal kell kezdeni, még a végén, a befejező imát, letérdelve szokták mondani.