A császár megszégyeníti a rágalmazókat

 

    Valamilyen lázadás folyamán Konstantinápolyban, Konstantin császár idejében, bizonyos felbőszült emberek letörték a városban a császárt ábrázoló szobor orrát és a fülét. Erre, sok hízelgő gyorsan eljött a császárhoz és undorodva közölték vele, hogy a lázadók letörték az orrát és a fülét a szobráról, és kérték a császártól, hogy büntesse meg legnagyobb büntetéssel a vétkeseket. Ez a nagy császár pedig megtapogatva kezével az orrát és a füleit, ezt mondta a hízelgőknek: „Én úgy érzem, hogy az orrom és a füleim épek és sértetlenek!” A hízelgők elszégyellték magukat és távoztak. Ilyen császári nagylelkűséggel kell mindannyiunknak eltűrni a sértegetéseket. És még különös óvatossággal kell hallgatnunk a rágalmazásokat más emberek ellen, amelyeket hízelgőink, tudomásunkra hoznak. Egyébként pedig be kell, hogy valljuk Isten és magunk előtt, hogy bűneink miatt sokkal nagyobb sértegetéseket érdemlünk, mint amilyenekkel illetnek.

Saját bűneinket nézzük, ne a másét

 

    A Nikaiai zsinat idejében az összeveszett papság vádat emelt egymás ellen, és ezt írásban a császárnak adták át. Konstantin császár átvette ezeket a vádiratokat, és olvasás nélkül elégette a gyertya lángján. És ezt mondta a császár a körülötte álló csodálkozóknak: „Ha én saját szemeimmel látnék püspököt, papot, vagy szerzetest bűntettben, én őt saját ruhámmal eltakarnám, hogy senki se láthassa tovább az ő bűnét.” Így ez a nagy keresztény császár megszégyenítette a rágalmazókat és becsukta a szájukat. A mi hitünk tiltja, hogy kémkedjünk mások bűnei után, de elvárja tőlünk, hogy mindenképpen bírói legyünk saját bűneinknek. A beteg a kórházban saját betegségével van elfoglalva, és nincsen se kedve, se ideje, hogy más betegeket vizsgáljon és gúnyolódjon azok betegségén. Nem olyanok vagyunk-e mindnyájan e világban mint a betegek a kórházban? És nem biztat bennünket az eszünk arra, hogy saját betegségünket nézzük, ne pedig a másét? Senki, még csak ne is gondolja, hogy a túlvilágon meggyógyul saját betegségéből. Ez a világ csak kórház és gyógyintézet, a másikban pedig nincsen kórház: ott csak palota vagy börtön van.

A szív megőrzéséről

 

    Őrizd a szívedet! – mondták hajdan a tapasztalt aszkéták. Napjainkban Kronstadti János atya szintén ezt mondja: „A szív gyengéd, szellemileg könnyű, természete szerint mennyei, – őrizzed; ne terheld le gondokkal; ne tedd anyagiassá; legyél a végső fokig tartózkodó az ételben és italban, és általában a testi élvezetekben. A szív – Isten temploma; »azt pedig, aki Isten templomát lerombolja, lerombolja az Isten« (1 Kor 3,17).” A régmúlt idők és napjaink lelki tapasztalata megegyezik – azzal a feltétellel, ha megegyezik a hitvallás is. A hajdani aszkéták Mennyről való tudása nem különbözik attól a tudástól, amelyhez az új aszkéták jutnak a Mennyel kapcsolatban. Mert ahogyan Krisztus ugyanolyan ma is, mint egykor, úgy nem változott az ember természete sem. És ami a legfontosabb: ugyanolyan az ember szíve, ugyanolyan a szomjúsága és éhsége, és semmi sem tudja olyan elégedetté tenni, mint az Isten dicsősége, ereje, és gazdagsága.