A nagylelkű megbocsátás

 

 

    A rágalmazóknak nagylelkűen megbocsájtani és értük imádkozni, az a keresztény szentekre jellemző cselekedet, ők az ellenük való összes rágalmazást nem az embereknek tulajdonítják, hanem a démonoknak, akik minden rágalmazásnak és minden bűnnek a fő ösztönzői. Szmolenszki Szent Ábrámioszt megrágalmazták irigy papok, a herceg és a püspök előtt, mint csalót, varázslót és képmutatót. A rágalmazók semmivel sem kértek kevesebbet, minthogy őt égessék el. A herceg és a püspök hittek a rágalmazóknak, és Ábrámioszt elűzték Szmolenszkból tilalmat adva neki az istentiszteletek végrehajtására. Egész idő alatt, amíg tartott a kivizsgálás és az ítélkezés, Ábrámiosz mondogatta Szent István első vértanú imáját: Uram, ne tulajdonítsd ezt nekik bűnül! (Csel 7, 60). A későbbiekben bebizonyosodott, hogy Ábrámiosz összes vádlója hazudott és rágalmazott. A felbőszült herceg, nagy büntetést akart kiszabni a rágalmazóknak, a püspök pedig ki akarta őket zárni az egyházból, de Szent Ábrámiosz térdre borult a püspök előtt és könnyekkel kérte őt, hogy bocsásson meg nekik. És nem akart a kolostorába menni, sem újra istentiszteleket tartani mindaddig, ameddig rágalmazói nem voltak felmentve és elengedve.

Bánd meg bűneidet, mielőtt a halál bezárja életed kapuját

 

    Tarts bűnbánatot, mielőtt a halál becsukja az életed kapuját, és megnyitja az Ítélet kapuját. Bánd meg bűneidet halálod előtt, de mivel nem tudod a halálod óráját, akkor még ma és most bánd meg bűneidet, és ne ismételd azokat. Szíriai Szent Efrém így imádkozik Istenhez:

Mielőtt az életem időkereke megállna, – irgalmazz nékem.

Mielőtt rám fújna a halál szele, és a testemen megjelennének a betegségek – a közeledő halál hírhordozói, – irgalmazz nékem.

Mielőtt elsötétedne számomra a fenséges nap a magasságban, – irgalmazz nékem; és ragyogjon fel számomra a Te magasságbeli világosságod, és űzze el az elmém félelmetes sötétségét.

Mielőtt a föld a földbe kerülne és rothadttá válna, és mielőtt minden gyönyörű része elveszne – irgalmazz.

Mielőtt bűneim megelőznének az Ítéleten, és megaláznának a Bíró előtt, – irgalmazz, jóságos Uram.

Mielőtt megjelennek a seregek, a Király Fiának jövetele előtt, hogy összegyűjtsék a szerencsétlen emberi nemet a Bíró trónja elé, – irgalmazz.

Mielőtt megszólal a harsona hangja a Te eljöveteled előtt, kíméld szolgáidat, Urunk Jézus, és irgalmazz.

Mielőtt bezárod előttem a kapudat, Isten Fia, és mielőtt eledellé válnék a pokol olthatatlan tüzének, – irgalmazz nékem.

A nyomorúságunk hasznunkra válhat

 

    Amikor bennünket, ártatlanokat, elér valamilyen nyomorúság, nem kell mindjárt siránkoznunk, hanem lássuk abban az Isten Gondviselését, aki azon a nyomorúságon keresztül, nekünk valami újat és hasznosat készít. Isteni Teofánhoz , Dohiári igumenjéhez , egy nap váratlanul érkezett a hír, hogy a törökök elfogták lánytestvérének fiát, eltörökösítették és elvezették Konstantinápolyba. Teofán mindjárt elment Konstantinápolyba és sikerült neki, Isten segítségével, megtalálni unokaöccsét és titokban kivezetni Konstantinápolyból, és saját kolostorába a Szent Hegységre vinni. Ott ő visszatérítette a keresztény hitre, utána pedig szerzetessé avatta. Nos a kolostori testvérség elkezdett zúgolódni igumenjükre és unokaöccsére, mivel féltek a törököktől, nehogy megtudják és eljöjjenek, hogy lerombolják a kolostort. Nem tudván mi mást tegyen, Szent Teofán magához vette unokaöccsét és titokban elment vele, nem csak Dohiárból, hanem a Szent Hegységről is, Vériába. Teofán későbbi tevékenysége Vériában és Naoussában megmutatta, hogy az a nyomorúság milyen hasznos volt az Egyháznak. Amit Teofán sosem ért volna el a Szent Hegységen, elérte ezeken a más helyeken, ahová elmenekült attól a nyomorúságtól. Ugyanis: megalapított két új kolostort, amelyben idővel sok szerzetes lelki menedéket talált, és számtalan ember vigasztalást. E mellett a keresztény nép közepette a szent ereklyéi is gyógyforrássá váltak a hitetlenek és kishitűek hitének megerősödésére. Ily módon, Isten nagyon bölcsen elrendezi az emberek sorsát a váratlan nyomorúságok által, amelyek az emberek számára olykor úgy tűnnek, mintha a végleges pusztulásukra szolgálna.

Gyerekek lelki halála a szülők hibájából

 

    Nem ritka eset, főleg a mi időnkben, hogy a szülők okozzák a saját gyermekeik lelki halálát. Olykor, amikor a gyereknek van törekvése a lelki élet iránt, aszkétaság iránt, szerzetesség iránt, és ha a szülő azt benne visszaszorítja, ahelyett, hogy segítene neki, az olyan szülő a gyerek lelkének gyilkosává válik. És az olyan gyerekek – a szülők büntetésére – gyakran az ellenkező irányban fordulnak, züllötté vállnak. Egy Lukács nevezetű gyerek, unokaöccse Rilai Szent Jánosnak, hallva a saját nagybácsijától, és vonzódva a lelki élet iránt, eljött a nagybácsijához a hegységbe. János szeretettel fogadta őt, és elkezdte tanítani és támogatni az aszkéta életben. Nos, Lukács apja megjelent egy nap János barlangja előtt, és dühösen elkezdte sértegetni a szentet, merthogy a fiát visszatartja abban a pusztában. János szavai és tanácsai itt semmit sem segítettek. Az apa erővel vonszolta haza a fiát. De az úton megmarta a kígyó a gyereket, és Lukács meghalt. A kegyetlen apa belátta ebben Isten büntetését és megbánta tettét, de már késő volt. Ő visszament Jánoshoz, jajgatva és okolva saját magát. De a szent csak annyit mondott neki, hogy temesse el a fiát, és menjen ahonnan jött.

Az ikonról, amelyet angyal készített

 

   Nem engedi az Úr, hogy megszégyenüljenek az Ő hűséges szolgái. Gyakran előfordult, hogy amikor Krisztus vértanúit kigúnyolták és kinevették a bíróságokon, ők váratlanul valamilyen csodát műveltek, amitől félelem fogta el a hitetleneket. Vagy a bálványok estek le, vagy a villámcsapások döntötték le a bálványimádók templomát, vagy esőzápor oltotta el váratlanul a tüzet, amely az elégetésükre volt elkészítve, vagy a kínzók saját magukat kezdték el verni kövekkel és botokkal stb. Így Antipater, Szent Miron kínzója, amikor kínozta az említett Isten szolgáját, hirtelen megbolondult és saját magát megölte. Szent Alip ikonfestő már élete végén járt, amikor megrendelést kapott egy embertől, hogy fesse meg a Szentséges Istenanyja Mennybemenetelének ikonját. Ahogyan közeledett az ünnep, az az ember többször is ellátogatott, hogy megnézze, elkészült-e az ikon. De az ikon még az Istenanyja Mennybemenetele ünnep előtti napján sem volt elkezdve, amikor a templomba kellett helyezni. Amikor az az ember kétségbeesve hazament, egyszer csak az Alip cellájában megjelent egy fiatalember, és mindjárt leült és elkezdte festeni az ikont. Iparkodva dolgozott és nagyon ügyesen. Amikor az ikon elkészült, az felragyogott mint a nap. Megmutatva a szentképet az elcsodálkozott Alipnak, a fiatalember elvette azt és elvitte abba a templomba, amelybe meg volt rendelve. Másnap az az ember elment a templomba és a nagy csodálkozására az előlátott helyén látta az ikont. Akkor az ember eljött a kolostorba és az igumennal bement Alip cellájába. „Hogyan és ki festette meg az ikont ennek az embernek?” kérdezte az igumen. A beteg Alip pedig válaszolt: „Az Angyal festette, és most itt áll mellettem, hogy elvigyen.” Abban a pillanatban kilehelte a lelkét.

Az Ortodox egyház szent hagyományáról

 

    Az Ortodox egyház túlszárnyal minden másik keresztény közösséget szent hagyományának gazdagságával. A protestánsok csak a Szentíráshoz akarják magukat tartani. De a Szentírást sem lehet értelmezni a szent hagyomány nélkül. Maga Pál apostol parancsolja: „testvérek, legyetek állhatatosak, és őrizzétek szilárdan a hagyományokat, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok (2 Tessz 2,15).” A hagyomány Abgarus királyról kétségtelenül apostoli hagyomány, habár az apostolok nem említik saját irataikban. Tádé apostol egyáltalán nem írt le semmit, a mai protestánsok gondolkodásmódja szerint ő semmit sem beszélt, és semmit sem adott át szavaival a hívőknek. Mi szerint volt akkor ő Krisztus apostola? Damaszkuszi Szent János az ikonok tiszteletéről írt védelmében megemlíti az Abgarus királyról szóló hagyományt. Milyen gyönyörű és megható az Abgarus Krisztusnak írt levele. Mivel előzőleg megírta neki, hogy hallott az Ő csodálatos erejéről, hogy betegeket gyógyít, és mivel megkérte, hogy jöjjön el hozzá, s gyógyítsa meg, Abgarus tovább írja: „hallom még ezt is, hogy a zsidók utálnak Téged, és hogy készülődnek valamilyen gonoszsággal ellened. Nekem van egy városom, nem nagy, de gyönyörű és bőséges minden jóval: gyere el hozzám, és élj velem a városomban, amely mindkettőnknek elegendő minden szükségletre”. Ezt írta egy pogány király, míg Jeruzsálem elöljárói a halálát tervezték az Emberszerető Úrnak.

A szent helyek látogatásáról és Istenben való bizalomról

 

    Nagyon sok tanulságot tud minden hívő szerezni a Szűz Istenszülő életéből. Nos, említsünk itt csak két dolgot. Szokása volt gyakran eljárni a Golgotára, az Olajfák hegyére, a Getszemáni kertbe, Betlehembe és más a Fia miatt nevezetes helyekre. Mindegyik említett helyen, de főleg a Golgotán, Ő térdre borulva imádkozott Istenhez. Ezzel Ő elsőként adott példát és ösztönzést a hívőknek, hogy látogassák a szent helyeket szeretetből Az iránt, aki ezeket saját jelenlétével, szenvedésével és dicsőségével szentté és nevezetessé tette. Másodszor pedig, megtudtuk, hogy Ő imádságaiban kérte a minél hamarabbi távozást ebből az életből, hogy lelke a testtől való szétváláskor ne lássa a sötétség fejedelmét és annak rémisztő látványait, és hogy elrejtve a sötétség hatóságától ne találkozzon a sátáni erővel. Látod, milyen félelmetes a léleknek átmenni az úgynevezett „vám-állomásokat”! Hogyha így imádkozott Ő, aki megszülte az alvilág Lerombolóját, és aki rémisztő erővel rendelkezik a démonok ellen, mi marad akkor nekünk? Nagy alázatosságal, Ő teljesen átadta Magát Istennek, és nem akart bízni saját tetteiben. Még kevésbé kell nekünk, hogy bízzunk a saját tetteinkben, és nekünk méginkább át kell adni magunkat Isten kezébe, kiáltva az Ő irgalmasságáért, különösen az irgalmasságáért, amikor távozni fog lelkünk a testünkből.

A szülői átokról

 

 

    Óvakodj a szülői átoktól, mert borzalmas. Becsüld meg és kérd a szülői áldást, mert az kísérni fog az egész életeden keresztül. A nagyon bölcs Sírák mondja: „Az apa áldása megszilárdítja a gyermekek házát, az anya átka pedig fenekestül felforgatja (Sír 3,11).” Az átok, amellyel Noé megátkozta Kám utódait, mind a mai napig követi a szerencsétlen kámiakat. Jakab fiainak az élete viszont olyan volt, ahogyan apjuk megáldotta őket. Szent Szergij mint fiatalember áldásért könyörgött a szüleinek, hogy szerzetes lehessen. Az idős szülők kérték fiukat, hogy még várjon azzal, gondoskodjon róluk a halálukig, és utána menjen szerzetesnek. Szergij engedelmeskedett saját szüleinek, és áldást nyert mindhalálig. Hermogenész püspök mesélte, hogy egy ember zaklatta feleségét. Amikor édesanyja ezért sírva kezdte őt dorgálni, a fia az anyjára vetette magát, megverte, és a fejét a falba verte. A kétségbeesett anya fölkiáltott: „Uram, legyen az én fiam átkozott, és ne legyen rajta sem az én, sem a Te áldásod!” Még azon a napon a fia elkezdett remegni egész testével, és 13 éven keresztül élt ebben a remegésben, nem bírva egyedül még a kanalat sem a szájához emelni. 13 év után ő meggyónta bűnét és megáldozott, amitől valamennyivel könnyebb lett neki, utána hamarosan meghalt.  

Adjatok hálát az Úrnak, de ne felejtsétek el az Ő mágnásait sem

 

 

    „Adjatok hálát az Úrnak, de ne felejtsétek el az Ő mágnásait sem, a szegényeket és szerencsétleneket; ők sokra képesek az Úr Istennél.” Ezek a szavak a XIX. századból származnak egy nevezetes orosz aszkétától, Nazár atyától, Valaam-szigeti kolostor igumenjétől. Ezeket a szavakat ő egy petrográdi tisztviselő feleségének mondta, mivel férje kegyvesztett lett a császárnál, valamilyen vád miatt. Az elítélt tisztviselő a kínos helyzete miatt lebetegedett, majd ágynak esett. Amikor meghallotta a tisztviselő felesége, hogy Nazár atya Petrográdba érkezett, sietve elment és megkereste, elmesélte neki milyen szerencsétlenség érte őket és megkérte, hogy imádkozzon az Úrhoz a férjéért. „Van-e magánál apró réz és ezüstpénz?” kérdezte őt Nazár atya. Az asszony hozott, és odaadta neki. Ezután Nazár atya eltávozott. Még aznap este meglátogatta és megörvendeztette az asszonyt ezzel a hírrel: „Dicsőség Istennek, mindnyájan akik közel állnak a Császárhoz, megígérték, hogy könyörögni fognak önökért”. Az asszony, természetesen Alekszandr Pavlovics cárra és az udvar embereire gondolt, még a lelkész az utcai koldusokra gondolt, akiknek szétosztotta azt az apró pénzt, és elküldte őket, hogy mondjanak imát Istenhez, segítségül az asszony férjének. És valóban, megjött a hír, hogy a cár megparancsolta, hogy újra vitassák meg annak a tisztviselőnek az ügyét. Éppen ezt is akarta az a tisztviselő. Amikor az asszony elkezdett hálálkodni Nazár atyának, ő mondta: „adjon hálát az Úrnak, de ne felejtse el az Ő mágnásait sem, a szegényeket és szerencsétleneket; ők sokra képesek az Úr Istennél.”

Tiszteld és szeresd az egyszerű embereket

 

    Tanuld meg tisztelni és szeretni a jelentéktelen és egyszerű embereket. Ilyenekből van legtöbb a földön és a mennyországban is. Náluk nincs kevélység, az az általános esztelenség, amelyben betegeskedik a gazdagok és hatalmasok lelke e világban. Ők gyakran tökéletesen teljesítik kötelességüket ebben a világban, és nevetségesnek tartják, amikor ezért valaki dicséri őket; míg a főnemesek elvárják a dicséretet minden tettükért, gyakran a nem tökéletesen elvégzettért is. Szent Alexandrosz nevezetes filozófus volt, és mindent elhagyott, elrejtőzött az előkelő társaságtól és a világi dicséretektől, bekeveredett a legjelentéktelenebb és legegyszerűbb emberek közé, a szénbányászok közé. A hajdani dicséretek és tisztelet helyett ő örömmel viselte el, hogy gyerekek szaladjanak utána, s kinevessék a kormos- és rongyosságát. No, nem volt ő egyedüli, aki szeretett élni a jelentéktelenekkel és egyszerűekkel. Sok csaszár és herceg megtapasztalva Krisztus hitének élvezetét, leszedte fejéről a koronát, és menekült a hiú főúri társáságból az egyeszerű emberek közé. Nem jelent meg maga a császárok császára, Krisztus, a mi Urunk, a pásztorok és halászok között? Szent Zénón tanácsolja: „ne válassz dicsőséges helyet lakhelyednek, és ne barátkozz híres emberrel.”

Hiába van erényünk, ha továbbra is szándékosan vétkezünk

 

    Hogyha az ember elindul az igazság útján, akkor mindkét lábával csak az igazság útján járjon, s ne lépkedjen egyik lábával az igazság útján, a másikkal pedig az igazságtalanság útján. Mert Isten a próféta által mondta az igazra, ha az igazságtalanságot követ el: semmiféle igazsága nem lesz emlékezetben, amit cselekedett; hűtlensége miatt, amit elkövetett, és bűne miatt, mellyel vétkezett, ezek miatt meg fog halni (Ez 18, 24). Havasalföldi III. Radu fejedelem igaz ember volt és sok jótettet cselekedett. Ő kiszabadította Szent Nifontot a rabságból Edirneből, és elvezette a főérseki székre Bukarestbe. Nos, egyszer rettenetes bűnt követett el: Bogdánnak, a romlott moldovai fejedelemnek, adta saját nővérét feleségül, amikor Bogdán felesége még élt. És Radu hallani sem akart Nifont tiltakozásáról. Nifont megjövendölte az ő halálát, nyilvánosan kiközösítette az egyházból, majd eltávozott Havasalföldről. Hamarosan Havasalföldön nagy szárazság és éhínség következett be. Radul gyógyíthatatlan betegségbe esett, és egész testét sebek borították el, amelyből olyan bűz áradt, hogy senki sem tudta őt megközelíteni. Amikor eltemették, a sírja három napig rázkódott, mint valaha Eudocia császárnő sírja, aki Aranyszájú Szent Jánost üldözte.

Hogyan győzzük le az ellenségeink ellenségeskedését?

 

    Hogyan győzzük le az ellenségeink ellenségeskedését? Meghátrálással, alázatossággal és imádsággal. Mindenben meghátrálással, ha hitünknek és tiszta életünknek az nem lesz a kárára, alázatossággal és imádsággal pedig mindig. Szent Ambrus írja: ”az igazak fegyvere az, hogy meghátrálással győzedelmeskednek, minthogy az ügyes íjászoknak szokásuk, hogy menekülés közben lelőjék az erősebbeket”. Egy bizonyos testvér, megsértődve barátjától, de mégis békét akarva, elindult hozzá kibékülni. De barátja nem akarta neki még az ajtót sem kinyitni, hanem bentről sértegetve elzavarta otthonától. Elpanaszolta a testvér ezt egy lelkésznek, az pedig mondta neki: “amíg mentél a barátodhoz kibékülni vele, te gondolataidban egész úton ítélkeztél fölötte, magadat pedig mentegetted. Tanácsolom neked, még akkor is, ha a barátod vétkezett ellened, erősítsd meg gondolatodban azt, mintha te vétkeztél volna ellene, és úgy menjél el hozzá, és míg gondolataidban őt igazolod, magadat ítéld el.” Így is járt el a testvér. És mi történt? Éppen, hogy csak odaért a testvér a barátja otthonának közelébe, ő kitárta az ajtót, odaszaladt hozzá és megölelte a megsértett testvért, majd pedig kibékült vele.

Magunkra vállalni más bűnét

    Magunkra vállalni más bűnét, az egyféle vértanúság, és a nagy szeretet jele a felebarátaink iránt. Ahogyan a bűn következménye a halál (Jak 1, 15), így más bűnét önmagunkra vállalni, olyan mintha saját halálunkra még egy halált pakolunk. Nos, Isten feltámadással jutalmazza meg azokat, akik szeretetből felvállalják másnak a halálát. Sok példa van a szentek életéből arra, hogy hogyan vállalták ők magukra a felebarátaik bűneit. Így, Szent Ammonról a következőt mesélik: egy testvér bűnbe esett, és eljött Ammonhoz mondván neki, hogy az elkövetett bűn miatt el kell hagynia a kolostort és a világba kell mennie. Ammon mondta neki, hogy ő magára vállalja az ő bűnét, és tanácsolta a testvérnek, hogy maradjon a kolostorban. A testvér a kolostorban maradt, Ammon sztarec pedig elkezdett Istennhez bűnbánóan imádkozni. Rövid idő után, a sztarec kinyilatkotatást kapott Istentől, hogy az a bűn bocsánatot nyert, a felebarátja iránti nagy szeretete miatt. Amikor Szent Makarioszt, Krisztusért együgyű Szent Simeont, Szent Teodórát és másokat paráznasággal vádoltak, ők nem védekeztek, hanem magukra vállalva az idegenek bűnét, magukra vállalták a súlyos büntetést is, amit türelmesen tűrtek, ameddig Isten nem nyilvánította ki az embereknek az ártatlanságukat.

Élet vagy halál?

 

 

    Íme elétek tártam az életet és a halált, mondta Mózes Izrael fiainak, ezért válaszd az életet, hogy élj (MTörv 30,19). Vannak döntő pillanatok az ember életében, amikor az embernek valóban döntenie kell az élet vagy a halál között. Judást a döntő pillanatban megbontránkoztatta az ezüst, és ő a halált választotta, vagyis a pénzimádás bűnét. Amikor a hadparancsnok Marin katonát katonatisztté, századossá akarta előléptetni, de egy irigy ember elárulta, hogy keresztény. A hadparancsnok adott neki három óra határidőt, hogy gondolja át, és válasszon az élet és a halál között, azaz vagy tagadja meg Krisztust, vagy meg fog halni. Marin hallva a parancsnokát, elment Teoteknosz helyi püspökhöz és tanácsot kért tőle. A püspök bevezette őt a templomba és a Szentírás elé állította, kezével először a Szentírásra mutatott, utána pedig a kardra, amely Marin csípőjén lógott, és mondta neki: „válasszál te bátor férfi, egyet ebből a kettőből: vagy a kardot hordozni és a földi császárnak ideiglenesen szolgálni, halál után pedig örökre meghalni, vagy a mennyei Király katonája lenni, és életedet föláldozni a szent Nevéért, amely le van írva ebben a könyvben, és uralkodni Vele az örök életben.” Marin mindjárt döntött, megcsókolta a Szentírást és elment a halálon keresztül az örök életbe.

Isten segíti az igazakat, és megszégyeníti az igaztalanokat

 

    Ne aggódj az igazért, és ne irigyeld a vétkezőt. Jusson mindig eszedbe, hogy az Úr Krisztus feltámadásával legyőzte a gyalázatos halált, és hogy Heródes, Júdás, Nero, Hitehagyott Julianosz, Valerianus, Örmény León, és más Krisztus elleni harcos gyalázatos halálukkal mindenkorra halálra ítélték saját földi sikerüket és győzelmüket. Szent Narcisszosz pátriárkát irigy emberek megrágalmaztak azzal, hogy megszegte a makulátlanságát. Az ártatlan Narcisszosz elvonult a pusztába és ott sok évet elmélkedésben és türelmes várakozásban töltött, hogy Isten megtegye az Övét. Három pátriárka cserélődött le őutána, és csak ekkor jelentek meg emberek, akik világosan bebizonyították ártatlanságát. Akkor mindnyájan rákényszerítették, hogy térjen vissza a pusztából a püspöki trónjára. Így teszi igazzá Isten az igazat. A vérszomjas Valerianus császár sátáni szenvedéllyel gyilkolta a keresztényeket az egész világon. És hogyan végezte? A perzsák elleni háborúban vereséget szenvedett és foglyul ejtette őt Szápor király. Szápor nem akarta őt mindjárt megölni, hanem támasznak használta őt, amikor lovára akart felülni. Mindennap szolgái a lóval együtt Valerianust is odavezették, és Szápor élvezte, hogy lábával a római király nyakára álljon, s így könnyebben felüljön a lóra. Aki rossz magot vet, rosszat arat.

Miért nem mutatta meg az Úr dicsőségét a Tábor-hegyen minden tanítványának?

 

    Miért nem mutatta meg az Úr saját isteni dicsőségét a Tábor-hegyen minden tanítványának, hanem csak hármójuknak? Először is azért, mert Ő maga Mózes száján keresztül adta a törvényt: két vagy három tanú szájának kell állítania minden dolgot (MTörv. 19,15)... Három tanú, tehát elegendő. Továbbá azért, mert ez a három tanú volt a kiválasztott. Ők hárman képviselik a 3 fő jótéteményt: Péter – a hitet, mert ő vallotta meg elsőként a hitét Krisztusban, Isten Fiában; Jakab – a reményt, mert Krisztus ígéretének reményében elsőként adta át életét az Úrért, tekintettel arra, hogy elsőnek ölték meg a zsidók; János – a szeretetet, mert az Úr melléhez volt hajolva és az Úr Keresztje alatt maradt mindvégig. Istent nem sokak Istenének nevezik, hanem a választottak Istenének. Én, Ábrahám, Izsák és Jakab Istene vagyok. Gyakran Isten egy hívő embert jobban becsült, mint egy egész népet. Így Ő több alkalommal meg akarta semmisíteni a zsidó népet, de az igazságos Mózes imái végett életben hagyta ezt a népet. És többet hallgatott Isten a hűséges Illés prófétára, mint hűtlen Akháb egész királyságára. Egy ember imádsága végett gyakran mentett meg Isten városokat és népeket. Úgy a vétkes Ustyug város tűzzel és jéggel való leomlásra volt ítélve, ha nem mentette volna meg imádságaival az egyedüli igaz abban a városban Együgyű Szent Prokóp.

 

Az imádság erejéről

 

 

    Így kezdi Valerius barátja, Szent Pontius életrajzát: „Ki tud hinni, ha Isten azt nem adja? Ki tud elindulni a hőstettre, ha az Úr abban nem segíti meg? Ki tudja elkapni a vértanú koszorúját, hogyha Krisztus nem ajándékozza azt oda?” Isten mindent bír és mindent megtesz, ami az emberek üdvösségére szolgál, ha az emberek imádkoznak hozzá. Imádsággal térítette kereszténységre Szent Nonna férjét, Gergelyt, és saját fiát Teológus Gergelyt. Imádsággal térítette vissza Mónika Ágostont a céltalan élettől a hit és a jótétemény útjára. Imádsággal térítette Krisztushoz Szent Vazul saját tanítóját, Eubuloszt. Imádsággal hosszabította meg 15 évvel saját életét Ezékiás király. Imádsággal utasította el Oszlopos Szent Simeon a már készenlétben álló perzsák és szkíták hadseregét, hogy ne támadják meg a görög földet. Egyébként előbb számolják meg a csillagokat az égbolton, mint az összes csodát, amely a világban történt az imádság hatására.

Isten teljesíti kéréseinket, hogyha azok az üdvösségünkre szolgálnak

 

    Kérjetek és adnak nektek, mondja az Úr (Mt 7,7). Mint ahogyan a szülő megadja a saját gyermekeinek mindazt, ami a hasznukra van, úgy az emberszerető Isten is az embereknek megadja mindazt, amit az emberek Istentől kérnek, ami az üdvösségükre szolgál. Szent Kozma mint szerzetes a Szent Hegyen, Istent két dologra kérte, hogy a népnek hirdethesse az Evangéliumot, és hogy vértanúként szenvedhessen a hitért. Egy Szent Hegységi szerzetesnek, aki fogadalommal kötődik a kolostorához, annak mindkét kívánság elérhetetlennek és megvalósíthatlannak látszik. De Istennek minden lehetséges. Kozmának mindkét kívánságát Isten teljesítette. Leírhatatlan volt Kozma öröme, amikor áldást kapott a pátriárkától, hogy kimehet a Szent Hegységről és a nép között hirdetheti az Evangéliumot. És még egy hasonló örömpillanata volt, amikor a török pasa szolgái közölték vele, hogy a pasa parancsa által meg kell halnia. Teli örömmel, a szent letérdelt, megköszönte Istennek, hogy teljesítette ezt a kívánságát is és átadta testét a halálnak, a lelkét pedig az elő Istennek.

Fáradozás a lelki haszonért

 

    A szent emberek nagy odaadással olvasták a Szentírást, elmélyedve minden szóban, és saját magukat az Isten Szavainak tükre elé állították, mintha az Utolsó Ítélet előtt állnának. Olyannyira eltökéltek voltak, hogy némely aszkéta hosszú útra indult, hogy eljusson bizonyos lelki bölcshöz, aki elmagyarázna neki egy szót vagy egy mondást a Szentírásból. Ahol lehetőség volt rá, ezt leveleken keresztül tették meg. Innen maradtak egész gyűjtemények a szentek leveleiből, mint: Szent Vazultól, Gergelytől, Aranyszájútól, Piluszióta Iszidorosztól, Sinai Nílustól és sok mástól. Szent Kozma egy nap elgondolkodott az Úr Jézus szavain, amikor Ő a Getszemáni kertben megkérdezte a tanítványaitól, hogy van-e késük. És amikor a tanítványai mondták: itt van két kés, Ő mondta nekik: elég. (Lk 22,38). Nem tudván magának megmagyarázni ezeket a szavakat, Kozma elhatározta, hogy elmegy a sivatagon keresztül egy igen messze lévő nagy kolostorba, melynek neve Pirg, egy nevezetes Teofil atyához, hogy őt kérdezze meg. Nagy fáradozással sikerült eljutnia a célig. És Teofil elmagyarázta neki:”a két kés, kétféle istennek tetsző életet jelent: cselekvésest és látomásost, azaz a fáradozást és az istenről való elmélkedést és imádságot. Aki mindkettővel rendelkezik, az tökéletes”.

Türelem és kegyesség a bűnösök iránt

  

    Nekünk türelmesnek és kegyesnek kell lennünk a vétkező felé, ha azt akarjuk, hogy a hosszantűrő Isten kegyes legyen velünk. Boldog Alexandrosz, antióchiai pátriárka nagy kegyessége közmondássá vált. Egy bizonyos írnoka ellopott tőle néhány aranypénzt és elszökött Thébába. De a sivatagban elfogták a zsiványok és magukkal vitték. Megtudván ezt Alexandrosz, küldött 85 aranypénzt a rablóknak, hogy kiváltsa írnokát. Ezért mondogatták: „Alexandrosz kegyessége nem győzhető le semmilyen bűnnel.” Kegyes Szent János viszont azt írja: „Isten hosszantűrése változatlan és kegyessége haragmentes...Mennyi gonosztevőt, akik ölni és lopni járnak, Ő elrejt, hogy ne fogják el őket, így megvédve őket a szenvedéstől. A tengeri zsiványok a tengeren hajóznak és Ő nem parancsolja a tengernek, hogy süllyessze el őket. Hányan esküsznek hamisan a Szent Áldozattal, és Ő eltűri azt, nem fizetve meg nekik itt gonoszsággal. Az útonálló zsiványok rabolnak, és Ő nem adja át őket vadállatoknak, hogy széttépjék őket...Parázna emberek örömleányokkal járnak, és Ő ezt tűri. Mindezt miért? Mert várja a bűnbánatot és a megtérést. Isten igazán nem akar pusztulást a vétkezőnek... Ezért, testvérek, szégyenüljünk el a jóságos Urunk Istenünk előtt.

Az őszinteség a fontos

 

    A tehetetlen általában képmutatással védekezik, az erős pedig erőszakkal. Nos, hogy az ember nem tudja életét megvédeni Isten előtt sem képmutatással, sem erőszakkal, azt világosan mutatja a példa Szent Eleazár aggastyánról és Antioch királyról. Amikor az erőszakos király kivezettette Eleazárt a bíróság elé, kényszerítette őt, hogy egyen disznóhúst, ha életben akar maradni, Eleazár azt habozás nélkül elutasította. Ekkor, Eleazár barátai titokban adtak neki másfajta húst, kérve őt, hogy egyen belőle a király és a nép előtt, és így megőrizze életét és lelkiismeretét. Ezt az ajánlatot is elutasította az öreg, mondván a barátainak: „Nem akarok öregként képmutató lenni, a sok fiatal megbotránkoztatására.” És elhunyt a meggyilkolt öreg teste, de lelkét megmentette. Az erőszakos Antioch királyt pedig még evilági életében elérte az Isten büntetése. Megtámadta őt belülről, valamilyen kegyetlen betegség, és testében kukacok bizsegtek, és messzire terjedt tőle a bűz. Kétségbeesve, eszébe jutott a sok ezer emberi lény ártatlan vérontása, akiket az ő parancsára könyörtelenül megöltek, megrémült Istentől, és elkezdte vallani az egyetlen Istent, akit előzőleg üldözött, üldözve az Ő híveit. De az égi könyörület nem nyilvánult meg rajta.

A magányosságban nem vagyunk egyedül

 

                                            

    Az aszkéták a pusztában, igyekeznek megszüntetni saját akaratukat, hogy Isten akarata szerint éljenek. Tévesen gondolják némelyek, hogy a remeték teljesen egyedül élnek. Egy remete sem gondolja ezt így. Ő az Isten, az angyalok és az elhunyt szentek társaságában él. Ahol az ember elméje, ott van az ember élete is. A remete elméje a legelőkelőbb, legtisztább és legszámosabb társaságban van, amelyben egy ember lenni tud. Egy alkalommal Márk atya szemrehányást tett Szent Arzén remetének: „Milyen oknál fogva menekülsz te a mi társaságunkból és a beszélgetéseinktől?” Arzén válaszolt: „Tudja Isten, hogy én szeretlek titeket, de nem tudok együtt lenni Istennel is és emberekkel is. Az égen ezrek ezreinek is egy akarata van, az emberek akarata pedig sokféle és különböző. Ezért nem tudom elhagyni Istent, hogy emberekkel legyek.”

A különbség a bűnös és a bűnbánó között

 

    Különbséget kell tenni a bűnös és a bűnbánó között. Hogyha magadra vállaltad a szerepet, hogy kipellengérezd a bűnöst, akkor jól vigyázz magadra, nehogy kipellengérezd a bűnbánót is. Hogy Istennek mennyire kedves a bűnbánó, emlékezz meg a példabeszédről amely a tékozló fiúról szól. Tehát neked is legyen kedves az, aki Istennek kedves lett. Történt azokban az időkben, hogy egy szerzetes bűnbe esett, amiért kiűzték a kolostorból. Az a szerzetes, elment Szent Antalhoz, bűnvallomást tett, megbánta bűnét, és ottmaradt Antalnál egy ideig. Akkor Antal visszaküldte őt a kolostorba, de ott nem fogadták be, hanem megint kiűzték. Megint visszajött Antalhoz a bűnbánó. Antal újra visszaküldte a kolostorba, ezzel az üzenettel a kolostor atyáinak: „Egy hajó törést szenvedett és a tehert elvesztette; nagy erőfeszítéssel a hajó eljutott a kikötőig, ti pedig el akarjátok süllyeszteni még azt is, amit sikerült megmenteni a süllyedéstől!” Hallva ezt a bölcs üzenetet, az atyák boldogan befogadták a kolostorba a bűnbánó testvért.

Az számít, kik vagyunk most

 

 

    Igaz bűnbánattal, könnyekkel, imádsággal és jó tettekkel a legszennyezetebb lélek is teljesen megtisztulhat és megváltozhat. Azért legyél figyelmes, nehogy kárörömmel emlegesd a bűnbánó vétkesnek a bűneit, hanem köszönetet mondjál Istennek, és gyönyörködjél, hogyan lett a sötétségből világosság és iszapból kristálytiszta víz. Amaszisz, egyiptomi császár, alacsonyrendű származású volt, és amikor császár lett, az emberek kevésbé tisztelték, emlékezve származására. Hogy rászedje az embereket és elnyerje tiszteletüket, ő vett egy fémből készült mosdótálat, amelyben szokás szerint mosták a lábait a palota látogatóinak, és odadta azt, hogy öntsenek belőle valamilyen bálványimádó alakzatot. Akkor a császár a bálványt az utcára  helyezte. Az emberek látva a bálványt, elkezdtek annak hódolni és isteni tiszteletet adni. A császár pedig kihirdette, hogy miből is készült el az a bálvány. És megértették az emberek, hogy a császár ezzel meg akarta nekik mutatni, hogy nem kell arra gondolniuk, ki volt ő máskor, hanem, hogy ki ő most. És elkezdték az emberek a császárt császári méltósággal tisztelni.

A jóindulatúságról

 

    A jóindulatúságról ír Sínai Szent Nílus: „Törekedj, fiam, hogy mindenkor egyszerű és jóindulatú legyél. Ne legyen egy valami a szívedben, és más a nyelveden, mert az ravaszság és hazugság. Legyél igaz, ne pedig hazug, mert a hazugság a gonosztól van. A gonoszságra ne felelj gosnoszsággal; hanem ha valaki gonoszságot követ el ellened, bocsáss meg neki, hogy neked is megbocsásson Isten. Hogyha gyötör a haragtartás, imádkozz Istenhez teljes lelkeddel azért a testvérért (gonosztevőért), és elmenekül tőled a haragtartás.” Mesélik, hogy egy fiatalember, úgy döntött szolgálni fog egy szeszélyesen viselkedő öregnek, csak azért, hogy Isten megbocsássa a bűneit. A leggyötrelmesebb szolgálatban tartott ki 12 évig), majd elhunyt. Egy nagy lelkiatya látta a fiatalember lelkét a Mennyországban, ahogy imádkozik azért a gonosz öregért: „Uram, minthogy megkegyelmeztél nekem őmiatta, kegyelmezzél meg neki is a Te nagy jóságoddal miattam, a Te szolgád miatt!” Negyven nap után, kiadta a lelkét az a szeszélyes öreg, és ismét látta az a lelkiatya, ezúttal az elhunyt öreg lelkét a Mennyországban. Milyen gyönyörű és csodálatos jóindulatúság attól a béketűrő fiatalembertől – igazán csodálatos!

Az alamizsnáról

 

    Hogyha alamizsnát adsz a szegénynek, tudd, hogy amennyi jót teszel azzal felebarátodnak, annyi jót tesztel magadnak is, de még többet magadnak. Szent Antal mondja: „A felebarátunktól érkezik számunkra az élet és a halál is.” Damaszkuszi Szent Péter pedig azt írja: „Minthogy a nyomorultak köszönetet kell, hogy mondjanak Istennek, és szeretniük kell a gazdagokat, akik jót tesznek nekik, úgy sokkal inkább a gazdagoknak (kell köszönetet mondani Istennek és szeretni a nyomorultakat), mert ők a mostani és az eljövendő világban Isten gondviselése által üdvözülnek az alamizsnán keresztül. Mert nyomorultak nélkül, ők nem csak hogy nem nyerik el a lelkük üdvösségét, hanem nem tudják kikerülni a gazdagságtól származó kísértést sem.” Az alamizsna, amelyet hiúsággal vagy megvetéssel adunk, nem használ semmit. A korábbi időkben a gazdagok aranyat vittek a remetéknek és kérték őket, hogy azt fogadják el. Ritkán fordult elő, hogy a remeték örömmel fogadták el az alamizsnát, hanem ha azt el is fogadták, azt a gazdagok iránti könyörületesség miatt fogadták el. A legszegényebb emberek könyörületességből fogadták el az alamizsnát!

A parázna szenvedély elleni harcról

 

    Egyetlen szenvedélyt sem lehet legyőzni nagy harc nélkül. A paráznaság szenvedélyét a szent Atyák halálnak nevezték el. Amikor a parázna megszabadul e szenvedélytől, az számára olyan, mintha feltámadt volna a halálból. Azoknál akik a világban élnek a parázna szenvedély általában a látványtól gerjed fel, azoknál pedig, akik a sivatagban vezekelnek, ez a szenvedély a gondolatoktól és a képzeletektől. Szent Sárát, a nagy vezeklőt, a sivatagban 30 éven keresztül kínozta a paráznaság ördöge. Ő azt mindig imádsággal győzte le és űzte el magától. Egy alkalommal megjelent neki a paráznaság bűzös démonja testet öltve magára, és mondta neki: „Legyőztél Sára!” Alázatosan válaszolt Sára: „Nem én győztelek le, hanem az Úr Krisztus.” És azóta elhagyta mindenkorra a parázna gondolat. Amikor kérdezték Szent Piment, hogyan tud az ember harcolni a paráznaság ördöge ellen, ő így válaszolt: „Hogyha az ember tartóztatja a gyomrát és a nyelvét, akkor tud majd uralkodni saját magán.” Szent Antal mondta, hogy a testben három féle indulat van: „az első a természetből ered, a másik a mértéktelen és nem megfelelő tápláléktól, a harmadik a démonoktól.” Mások viszont azt mondták, hogy kéjvágyra még a düh és a gőgösség is kényszerít. Nos mindannyian egyetértenek azzal, hogy az ember józan élete és fáradozása mellett, nélkülözhetetlen az Isten segítsége, hogy ez az utálatos szenvedély gyökerestől ki legyen tépve. Hogy az ember képes megőrizni a tisztaságát, tanúsítja sokak között Magyar Szent Mózes is, aki 50 évet élt a világban és 10-et a kolostorban, összesen 60 évet, teljes szüzi tisztaságban.

A házasságról

 

    „Minthogy a szüzesség jobb a házasságnál, úgy az első házasság jobb a másodiknál.” Ezt írta Aranyszájú Szent János egy fiatal özvegyasszonynak, akinek konstantinápolyi nemes férje Tirásziosz meghalt, tanácsolva neki, hogy ne lépjen második házasságba. Az első házasságot az Egyház örömmel áldja meg, a másodikat sajnálatosan. Idősebb Eufrázia, Szent Eufráziának édesanyja, Theodosius császár rokona, fiatalon özvegyasszony maradt, férje Antigonus halála után, akivel csak két évet és három hónapot élt testi kapcsolatban, és még egy évet közös megegyezéssel, testvérekként. A császár és a császárnő tanácsolták neki, hogy házasodjon meg egy másik főnemessel. De ő erről hallani sem akart, hanem magához vette kislányát, Eufráziát és vele Egyiptomba menekült. Mit mondjunk Szent Olimpiáda, és fiatalabb Szent Eufráziáról? Úgy mint Szent Makrina, ők is csak eljegyezték magukat mint szüzek, de amikor jegyeseik meghaltak, ők magukra mint özvegyasszonyokra tekintettek, és még gondolatban sem engedték meg maguknak, hogy házasságba lépjenek. Milyen szívbéli tisztaság! Milyen elkötelezetség egy jegyes iránt! Milyen Istenfélelem! Milyen erős hit az eljövendő életbe, amelyben a menyasszony reménykedik, hogy találkozik a jegyesével!

Krisztus fénye

 

    Krisztus hite akkor világítja meg legjobban és leginkább az emberek lelkét, amikor e hit hirdetői életükkel ragyognak. Boldog Polikárp, Pecserszka Lavra kolostor igumenja, teljesen megvilágosodott Krisztus hite által, szavaiban, tetteiben és teljes személyiségében. Ezzel ő rendkívüli hatással volt nem csak az egyszerű népre, hanem fejedelmekre és főurakra is. Hallgatva és nézve, e Isten emberét, a kijevi nagyfejedelem Rosztyiszlav Msztyiszlavics olyannyira megvilágosodott Krisztus hitétől, és olyannyira megszelídült és nemeslelkűvé vált, hogy példaképe lett a közeli környéken élőknek és az egész nemzetének. A húsvéti nagyböjt idején Rosztyiszlav fejedelem minden vasárnap áldozott, és mindenfelé kereste a szerencsétleneket és szorongatottakat, segítve őket. Végül elhatározta, hogy szerzetes akar lenni, és erről szólt Szent Polikárpnak: „Szent atyám, az uralkodást ebben a világban nem lehet bűn nélkül végezni, és emiatt keserves és kimerült lettem.” Polikárp válaszolt neki: „Hogyha ezt (a szerzetességet) szívből kívánod, legyen Isten akarata szerint.” Nos, egy alkalommal Szmolenszkban a fejedelem halálosan megbetegedett, és ezért megparancsolta, hogy gyorsan vigyék Kijevbe, hogy halála előtt szerzetesi fogadalmat tegyen. De meghalt, mielőtt teljesült volna a kívánsága.

A jutalomért meg kell dolgozni

 

 

    Az Egyház nagy tanítói törekedtek megtanítani az embereket a nagy igazságokra, de nem csak szavakkal, hanem látható példákkal is. Így Izajás atya, hogy megtanítsa a szerzeteseket arra, hogy nem fogja Istentől elnyerni a jutalmát senki sem, aki ebben az életben nem törekszik Isten kedvében járni, elvezette saját tanítványait egy szérűig, ahol egy napszámos gyűjtötte a megrostált búzát. „Adjál nekem is búzát!”, mondta Izajás a napszámosnak. „Te is arattál, atyám?” „Nem”, válaszolt az öreg. „Hát akkor hogyan akarsz kapni búzát, amikor nem arattál?” Erre az öreg így válaszolt: „Nos, nem kap búzát az, aki nem aratott?” „Nem kap”, válaszolt a napszámos. Hallva ezt a választ, az öreg szó nélkül elindult vissza. Amikor megkérték a tanítványai, hogy magyarázza el nekik ezt a cselekedetét, mondta az öreg: „Én ezt azzal a szándékkal tettem, hogy megmutassam nektek, hogy nem fog Istentől jutalmat kapni az, aki nem törekszik a jóra.