Adjatok hálát az Úrnak, de ne felejtsétek el az Ő mágnásait sem

 

 

    „Adjatok hálát az Úrnak, de ne felejtsétek el az Ő mágnásait sem, a szegényeket és szerencsétleneket; ők sokra képesek az Úr Istennél.” Ezek a szavak a XIX. századból származnak egy nevezetes orosz aszkétától, Nazár atyától, Valaam-szigeti kolostor igumenjétől. Ezeket a szavakat ő egy petrográdi tisztviselő feleségének mondta, mivel férje kegyvesztett lett a császárnál, valamilyen vád miatt. Az elítélt tisztviselő a kínos helyzete miatt lebetegedett, majd ágynak esett. Amikor meghallotta a tisztviselő felesége, hogy Nazár atya Petrográdba érkezett, sietve elment és megkereste, elmesélte neki milyen szerencsétlenség érte őket és megkérte, hogy imádkozzon az Úrhoz a férjéért. „Van-e magánál apró réz és ezüstpénz?” kérdezte őt Nazár atya. Az asszony hozott, és odaadta neki. Ezután Nazár atya eltávozott. Még aznap este meglátogatta és megörvendeztette az asszonyt ezzel a hírrel: „Dicsőség Istennek, mindnyájan akik közel állnak a Császárhoz, megígérték, hogy könyörögni fognak önökért”. Az asszony, természetesen Alekszandr Pavlovics cárra és az udvar embereire gondolt, még a lelkész az utcai koldusokra gondolt, akiknek szétosztotta azt az apró pénzt, és elküldte őket, hogy mondjanak imát Istenhez, segítségül az asszony férjének. És valóban, megjött a hír, hogy a cár megparancsolta, hogy újra vitassák meg annak a tisztviselőnek az ügyét. Éppen ezt is akarta az a tisztviselő. Amikor az asszony elkezdett hálálkodni Nazár atyának, ő mondta: „adjon hálát az Úrnak, de ne felejtse el az Ő mágnásait sem, a szegényeket és szerencsétleneket; ők sokra képesek az Úr Istennél.”