A szeretet valaki vagy valami iránt, még saját magunk felé is, idővel elhalványulhat, vagy teljesen megszűnhet, és még gyűlöletté is átalakulhat. De az ember szeretete Isten iránt, egyszer megszerezve és megerősödve nehezen hül ki, hacsak valaki értelme el nem sötétül. Az első esetben az emberben elhalványul vagy megszűnik a szeretet, mert ő maga, vagy a szeretet tárgya változik meg. A másik esetben, az emberben csökkenhet az Isten iránti szeretet, egyedül és csakis saját változása miatt, és semmiképpen sem Isten változása miatt. Mindezt, szebben és érthetőbben fejezte ki Szír Szent Izsák, mondván: „Van szeretet, hasonló az eső táplálta patakhoz, amely hamarosan megszűnik az eső után. De van szeretet, hasonló a forráshoz, amely a földből fakad, és amelyik sohasem szűnik meg. Az első szeretet emberi, a másik isteni.” Új Teológus Szent Simeon, beszél erről az isteni szeretetről: „Ó te, szent szeretet! Te vagy a törvények vége. Te engem körülfogsz, te melegítesz, te fellobbantod szívemet a mérhetetlen szeretetre, Isten és testvéreim iránt... Szeretetből testesült Isten emberré. Szeretetből szenvedte el Ő az össz életetadó kínszenvedést, hogy az embert megszabadítsa a pokol kötelékeitől és felmagasztalta az egekig. Szeretetből vitték véghez munkájukat az apostolok. Szeretetből ontották ki vérüket a vértanúk, csakhogy ne veszítsék el Krisztust.”