A lelki ember értelmezése

 

    A lelki életet élő ember minden tárgyat és jelenséget a természetben, szellemi módon és szimbolikusan értelmez, és mindent a lelki épülésére fordít. Történt egyszer, hogy elmentek a szerzetes testvérek Kolobosz Szent Jánoshoz, és elkezdték neki mesélni, hogy milyen bőséges eső esett és milyen jól megöntözte a pálmákat; és hogy milyen dús ágakat kezdtek a pálmák hajtani, úgyhogy lesz elég alapanyag a szerzeteseknek a kézimunkáikhoz. Szent János elgondolkodott, és így szólt a testvéreknek: „A Szentlélek is ugyanígy száll alá a szentek szívébe, és azok megújúlnak, és istenfélő gyökereket eresztenek.”

Nem csak kenyérrel él az ember

 

    Hogyan tudott Mózes böjtölni 40 napon keresztül? Hogyan tudott megélni sok keresztény aszkéta, sőt még hosszéletűen, végső tartózkodásban az ételtől és italtól? A testi embernek, amely nem tud a lelki életről, ezt lehetetlen elhinni. Képtelenség neki azt bebizonyítani, mert annak megértése csak önkísérlettel érhető el. Amikor Szent Baziliszk-ot a kínzók három napig tartották kenyér és víz nélkül, és utána fölkínálták, hogy egyen, ő azt elutasította mondván, hogy nem éhes. „Én – mondta – telve vagyok halhatatlan eledellel, és nem fogadom el a halandót. Titeket a földi kenyér táplál, engem meg a mennyei Isten igéje; titeket a bor boldogít, engem a Szentlélek kegyelme; titeket a hús tesz laktatóvá, engem meg a böjt; nektek a testi erőtök ad erőt, nekem Krisztus Keresztje; titeket az arany gazdagít, engem Krisztus szeretete; titeket az öltözet ékesít, engem a jótettek; ti nevetéssel mulatoztok, én lelkemben imádsággal vigasztalom magam.” Íme az ember, egy a sok közül, akin bebizonyosodott Krisztus igéje: „Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely az Isten szájából származik!” (Mt 4,4).

A szenvedély egyben szégyen és bűn is

 

    Hogy a szenvedély valami szégyenletes és bűnos dolog, ezt onnan is látjuk, hogy mindig rejtőzködik, és mindig jónak álcázza magát. Aranyszájú Szent János gyönyörűen mondja: „A szenvedélynek nincsen saját arca, hanem a jótett arcát ölti magára.” Azért mondta az Üdvözítő: „Bárányok képében jönnek, belül pedig ragadozó farkasok” (Mt 7,15). Nevezd a hazugot hazugnak, a tolvajt tolvajnak, a gyilkost gyilkosnak, a paráznát paráznának, a rágalmazót rágalmazónak, és elkeseríted őket. Nevezd bármelyik embert: becsületesnek, tisztességesnek, önzetlennek, igaznak, igazságosnak, lelkiismeretesnek és így lelkessé és elégedetté teszed őt. Megint az Aranyszájú szerint beszélek: „A jótett valami természetes dolog az emberben, míg a szenvedély valami természetellenes és hamis.” Hogyha valamely embert szenvedélyben találnak, ő arra azonnal valamilyen indokot keres a jótettre hivatkozva, jócselekedetnek álcázza. Valóban, a szenvedélynek nincsen saját arca. Ugyanúgy az ördögnek sem, a szenvedélyek atyjának!

Isten kedvében járni

 

    Amikor az ember megszerzi a keresztény lelkiismeretet, akkor ő buzgón törekszik javítani az életén, és Isten kedvében járni. Minden azon kívül, számára kevésbé fontossá válik. Erre nemcsak a nagy aszkétáknál és szentéletű embereknél találunk példát, hanem a hatalmas császároknál is. Ilyen példát mutat Nagy Theodosius császár, aki egy időre eretnekké vált, később pedig azt megbánta. Az ő halott teste fölött ezt mondta Szent Ambrus, aki őt korábban kipellengérezte: „Szerettem ezt az embert, aki levéve magáról a császári jelmezt, a templomban nyilvánosan siratta saját bűneit és sóhajtással és könnyekkel könyörgött a megbocsátásért. Amitől a neveletlenek szégyenkeznek, attól nem szégyenkezett az imperátor. A dicsőséges győzelem elnyerése után (a birodalom ellenségei ellen) ő úgy döntött, hogy a harcban megölt ellenségei miatt nem járul hozzá a Szent Adományokhoz mindaddig, amíg vissza nem térnek fiai.”