Szent Antal így tanít: „Féljél, nehogy ismertté válj, bármilyen tetted miatt. Hogyha elkezdenek dicsérni tetteidért, ne örülj annak, és ne gyönyörködj abban: tartsd azokat titokban, amennyire csak tudod, és ne engedd meg senkinek, hogy arról beszéljen.” Mennyivel több békesség és boldogság lenne a földön az emberek között, hogyha az emberek bár egy része szívébe fogadná ezeket a szent szavakat! Szent Teofil, még úgy is, hogy visszavonultan élt, egyszerű szerzetesként a Szent Hegyen, ismert volt mindegyik keleti patriarchátusban úgy a tanultságáról, mint a jótéteményes és aszkéta életéről. Történt egy alkalommal, hogy Theoleptosz, konstantinápolyi pátriárka meglátogatta Thesszalonikit. Abban az időben a főpüspöki szék Thesszalonikiben üres volt. A thesszaloniki keresztények egyhangúan kérték a pátriárkát, hogy Teofilt nevezze ki nekik főpüspöknek. A pátriárka, aki földije és barátja volt Teofilnak, saját kezűleg írt számára levelet, amelyben meghívta, hogy vegye át a főpüspöki trónust. Az alázatos Teofil, félve az emberi dicsőségtől, és nem tudván könnyen visszautasítani a pátriárkát, mindjárt magára vállalta a nagy szhimát, és erről értesítette a pátriárkát, hozzátéve: „Ha Isten úgy akarja, látni fogjuk egymást a Mennyországban.” Ily módon féltek a hiúságtól és emberi dicsőségtől a nagy lelkészek, akiket az Egyház szenteknek nevez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése