Mi tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy kötelesek vagyunk gyűlölni azokat, akiket a mi rokonaink is gyűlölnek. Az a gyűlölet ránk száll, mint valamilyen familiáris betegség. Befogadva rokonaink szeretetét, mi befogadjuk az ő gyűlöletüket is. Ennek a gyengeségnek alávetették magukat néha még a nagy lelkészek is. Teofil pátriárka, sehogy sem szerette Aranyszájú Szent Jánost, és mindhalálig keserves ellensége maradt. Teofil rokona és az alexandriai püspöki szék örököse, Szent Cirill, befogadta ezt a gyűlöletet a Szent Aranyszájú ellen, és sokáig hordozta magában. Hiába tanácsolta őt Peluziumi Szent Izidor, hogy változtassa meg véleményét az Aranyszájúról, és hogy írja be a szentek diptichonába; Cirill nem tudta megváltoztatni az ellenséges érzületét. Ekkor a Szentséges Istenanyja – akinek dicsőségére és tiszteletére Cirill sokat harcolt Nesztoriosz ellen – megjelent Cirillnek látomásban sok angyallal és Aranyszájú Jánossal, nagy dicsőségben. És a Szent Tisztaságos megkérte az Aranyszájút, hogy bocsásson meg Cirillnek, ekkor megölelték egymást és mint barát barátot megcsókolták egymást. Ez a látomás teljesen megváltoztatta Cirill érzelmeit Aranyszájú felé, és Cirill szégyenérztettel bánta bűnét, hogy olyan értelmetlenül gyűlölte Aranyszájút, Isten nagy szentjét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése