Jámborság és jóindulatúság ékesítette szentjeinket, és az adta nekik az erőt és az értelmet, hogy a rosszat ne rosszal viszonozzák. Amikor Constantius császár, Konstantin császár fia megbetegedett Antiókhiában, ő elhívta Szent Szpiridont, hogy olvasson érte imádságot. Szent Szpiridon, Trifilliosz diakónus kíséretében elindult Ciprusból, és a császári palota elé érkezett Antiókhiába. Szpiridon silány öltözékben volt, fején egyszerű fonott sapka, kezében pálmaágból bot, mellén pedig földből készült valamilyen kis edény lógott a szent Kereszt alatt, amelyben olaj volt (ahogy abban az időben a jeruzsálemi keresztényeknél szokás volt hordozni). Így felöltözve, és egyben a böjttől és a hosszú úttól kimerülve, a szenten semmi sem utalt az ő rangjára és méltóságára. És amikor ő be akart lépni a császári palotába, valaki a császári szolgák közül, azt gondolva, hogy ő csak egy egyszerű koldus, pofon vágta egyik oldalról. A jámbor és jóindulatú szent odafordította arcának másik oldalát is. Amikor elszántságának köszönhetően sikerült bejutnia a császárhoz, megérintette kezével a császár fejét, és a császár meggyógyult.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése