Óh, mennyire nem ismertek
félelmet a szent férfiak és a szent nők! Amikor olvassuk az életrajzukat,
bennünk akaratlanul is a szégyenérzet és a büszkeség merül fel – szégyenérzet,
mert mi oly távol állunk tőlük;
büszkeség, mert ők a mi keresztény nemzetségünkből származnak. Sem betegség,
sem fogság, sem száműzetés, sem szenvedés, sem megaláztatás, sem kard, sem
szakadék, sem tűz, sem akasztófa nem tudták megingatni fenséges lelki
nyugalmukat, mert Krisztussal szilárd kapcsolatban álltak, aki a világegyetem
és az emberek történelmének Kormányzója. Amikor Julianosz
császár eltért a hittől, és az egész Római Birodalom területén rombolni
kezdte a kereszténységet, Nagy Szent Atanáz higgadtan a
következőt mondotta róla a hívőknek: „Felhőcske – elmegy majd!” (Nubicula est, transibit). És valóban, az a sötét felhőcske hamarosan elment, a
Kereszténység pedig még mélyebb gyökeret eresztett, és még inkább elterjedtek
ágai az egész világon. Julianosz
tehetetlen gonoszsága Krisztus ellen, néhány gyorsan elmúlt év után befejeződött,
Julianosz halotti kiáltásával: „Názáreti, Te győztél!” Mi, Isten fiai, miért
féljünk attól, amitől Isten, a mi Atyánk nem fél?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése