Krisztus ellenségei mindenkor az ellenkező eredményt érték el Krisztus elleni fáradozásaikkal. Ahelyett, hogy a kereszténység folyóját feltartóztatták volna, ők terjesztették, mélyítették s tették hallhatóvá. Ahelyett, hogy kiszárították volna, vízözönné dagasztották, amely kiáradt az egész világra. Ahol egy keresztény vértanú elesett, keresztények serege támadt; ahol gyalázatot tettek, ott dicsőség sarjadt; ahol azt mondták: Vége a kereszténységnek, ott gazdagabban szökött szárba a vetés. Fittyet hányva a nemzetközi szokásokra, a Hitehagyott Julianosz bálványimádó fanatizmusától vezérelve megölte a perzsák békeköveteit: Mánuelt, Szábelt és Izmaelt. Mit ért el ezzel Julianosz? Megszaporította a keresztényeket és megsokasította a szent vértanúk számát, valamint siettette a pogányság és saját végét. Közvetve és szándéka ellenére segítette a Hitehagyott a kereszténység terjedését és elmélyítését. Nem csupán kegyetlen üldözésével, hanem akaratlan kijelentéseivel is. A keresztényekkel folytatott egyik vitájában például kijelentette: „Semmit sem tett életében Krisztus, amiért dicséret illetné, hacsak nem soroljuk a nagy tettek közé azt, hogy bénákat és vakokat gyógyított, vagy hogy démonokat űzött ki!” Óh, az a nyomorult! Mintha egyetlen vak meggyógyítása a szó hatalmával nem lenne nagyobb tett, mint tíz birodalom leigázása! Mindazonáltal figyelemre méltó az, hogy ő, aki Júdás után Krisztus legnagyobb árulója, elismerte Krisztus csodáit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése