Példabeszéd a hercegről és a parázna nőről

 

    Kolobosz János meglátogatta rég nem látott barátját, Paiszioszt, és beszélgetni kezdtek. Kérdezték egymástól, ki milyen erényben gazdagodott e hosszú idő elteltével. Mondta Paisziosz: „Engem sohasem látott a Nap, hogy eszem.” Kolobosz János pedig így szólt: „Engem meg sohasem látott, hogy dühös lennék.” Tanítva a testvéreket a szkitiben, Szent János a következő történetet használta a bűnbánó ember lelkéről: „Egy városban élt egy gyönyörű nő, de paráználkodott, sok szeretője volt. Bizonyos herceg fölajánlotta annak a nőnek, hogy elveszi feleségül, ha megígéri, hogy tisztességesen és hűségesen fog élni a házasságukban. A nő megígérte. A herceg magához vette a palotájába és megesküdött vele. Megtudván ezt az előző szeretői, elhatározták, hogy valamiképpen visszatérítsék őt magukhoz, a régi útra. Nos, nem mertek a herceg előtt megjelenni, hanem elmentek a palota hátsó részére és elkezdtek fütyülni. Meghallotta és fölismerte a nő a fütyülést. Ekkor gyorsan bedugta füleit és a palota belső termeibe ment, bezárva maga után az ajtót. Így szabadult meg az újabb kísértésektől.” Szent János így magyarázta ezt az elbeszélést: a parázna asszony – az a lélek, a szeretői – a szenvedélyek, herceg – Krisztus, belső helyiség – a mennyei lakhely, a szeretők, akik fütyülnek és csalogatnak – démonok. Hogyha a lélek folytonosan elfordul saját szenvedélyeitől és Istenhez folyamodik, akkor a szenvedélyek és a démonok megijednek és elmenekülnek tőle.

A főangyalokról

 

    Hogy az Isten Angyalai szüntelenül kapcsolatban vannak ezzel a világgal, arról világosan és cáfolhatatlanul tanúskodik a Szentírás. Az Ortodox Egyház megtudta a Szentírásból, valamint a szent Hagyományból a hét főangyal nevét: Mihályét, Gábrielét, Ráfaelét, Urielét, Sarielét, Jehudielét, Barakielét (ezek mellet említik még némelyek a nyolcadikat is – Jeremielt). A Mihály név zsidó nyelven a következőt jelenti: „Ki olyan, mint az Isten?” vagy „Ki egyenrangú az Istennel?” Szent Mihályt a kereszténység kezdetétől fogva hadvezérként ábrázolták, aki jobb kezében kopját tart, amellyel széttiporja Lucifert, a sátánt, a bal kezében viszont zöld pálmaágat. A kopja hegyén piros vászonszalagból álló kereszt található. Mihály arkangyalt különösen az igaz hit őrzőjének és az eretnekség ellenharcosának tekintik. Szent Gábriel jelentése – Isten embere vagy Isten ereje. Ő Isten titkainak örömhírnöke, különösen azoknak, amelyek Isten megtestesülésére vonatkoznak, és amelyek azzal kapcsolatosak. A következőképp ábrázolják: jobb kezében lámpást tart, melyen belül gyertya ég, a bal kezében pedig tükör van zöld jáspisból. A tükör Isten nagy bölcsességét jelképezi, mint valami rejtett titkot. Szent Ráfael jelentése – Isten meggyógyít vagy gyógyító Isten (Tób 3,17; 12,15). Ábrázolása: jobb kezével vezeti Tóbiást, aki viszi a Tigrisben fogott halat, bal kezében pedig fogja az orvosi alabástromot. Szent Uriel – tűz vagy Isten fénye (III. Ezdr 3,1; 5,20). Ábrázolásának módja: jobb kezében fogja a kardot a perzsák ellen, a bal kezében pedig a lángoló tüzet. Szent Sariel jelentése – Isten fohászkodója (III. Ezdr 5,16). Ábrázolása: lefelé hajolva, a kezeit mellkasán tartva, mint imádkozáskor. Szent Jehudiel – Isten dicsőítője. Ábrázolásának módja: jobb kezében aranykoszorút fog, bal kezében pedig hármas ostort. Szent Barakiel – Isten áldása. Ábrázolása: keblében fehér rózsákat hordoz. Jeremiel – Isten magasztossága (III. Ezdr 4,36). Úgy tisztelik mint, aki hallgatja és serkenti a fenséges gondolatokat, amelyekkel az ember közelebb kerül Istenhez.

Szent Hieron és Viktor rokona

  

    Vannak az életben döntő pillanatok, amelyektől az ember örök élete vagy örök halála függ. Mi nem tudjuk, mikor jött el az a pillanat számunkra – lehet, hogy már ma megérkezett – emiatt állandóan őrt kell állnunk. Szent Hieronnal letartóztatták Viktor nevezetű rokonát is. A kínzás előtti napon félelem fogta el Viktort a közelgő kínoktól és elment a börtönfelügyelőhöz, megkérni őt, hogy törölje ki a nevét az elítéltek közül és engedje szabadon, megígérve, hogy ellenben odaadja neki a földjét. A felügyelő kitörölte és elengedte. Nos, hazafelé tartva, Viktor váratlanul meghalt, – természetes halállal, ugyanabban az időben amikor a Szent Hieron is társaival a kínoktól, Krisztusért. És így Viktor hiába mulasztotta el a döntő pillanatot, elvesztette a földjét, elvesztette a barátait és elvesztette mindkét életét, a földit és mennyeit. Hieron pedig abban a döntő pillanatban mindent elnyert. Viktor testére senki sem volt kíváncsi, míg Hieron testét sokan igyekeztek megragadni. Amikor a keresztények kérték a hercegtől Hieron fejét, a herceg elkért érte annyi aranyat, amekkora súlyt nyomott a fej. Krizántosz nevezetű gazdag és vallásos ember kifizetett annyi aranyat a vértanú tisztességes fejéért. Antal és Matronián pedig eldugták a hercegtől Szent Hieron levágott kezét és elvitték Sztratonikának, Hieron vak édesanyjának. Elvette az anya a fia kezét és keservesen zokogott: „Ó szeretett fiam, én egészben szültelek téged, most mégis csak egy darabom van belőled!”

Büntetésül forró hamu az égből

 

    Amikor Isten a kőből tud vizet fakasztani az emberek vigasztalására, tud az égből tüzet is küldeni büntetésül. Szodoma és Gomora sorsa a klasszikus példa az Isten büntetésére a megrögzött bűnösökön. Hogy Isten meg tudja ismételni ezt a büntetést más helyen is, megmutatta Ő Konstantinápolyban Nagy Leo császár és Gennadiosz pátriárka idejében, 472-ben. Abban az évben, november 6-án délben, egyszercsak sűrű fekete felhők sötétítették el az eget és ettől sötétség lett a Földön is. Azok a felhők itt-ott izzani kezdtek a tűztől, majd ismét elsötétültek. Ez a jelenség Konstantinápoly fölött teljes 40 napon át tartott. A megijedt lakosság bűnbánathoz és az imádsághoz folyamodott és a császárral és a pátriárkával együtt körmenetben mentek az utcákon, templomból templomba, sírva és jajveszékeléssel könyörögtek Istennek. Utolsó napon elkezdett a felhőkből hullani a forró és fekete hamu, és mint az eső esett estétől éjfélig, utána pedig elállt. Másnap megvirradt a tiszta és derűs nap, de arasznyi kormos hamu borította a földet. Nagy fáradsággal kitakarították az emberek a házaikat és az utcákat attól a kormos hamutól, de az összes vetés a szántóföldeken végleg tönkrement. És mindenki, aki értelmes volt, megértette és megérezte, hogy ez isteni bűntetés, méghozzá enyhített isteni büntetés a lakosság hirtelen bűnbánata miatt az Úr Isten előtt. Azonban, ha nem lett volna az a hirtelen népi bűnbánat a felszaparodott nagy bűnök miatt, ki tudja mi történt volna azokban a napokban Konstantinápollyal? De megérkezett idejében a bűnösök bűnbánata és megérkeztek az imádságok Szentséges Isten Szülőjétől és sok konstantinápolyi szenttől és vértanútól, emiatt a büntetés nagyon megenyhült.

A lelki szeretetről

 

    Ami az árnyék a valósághoz képest, és még annál is kevesebb, olyan a testi szeretet a szellemi szeretethez képest. A vérszerinti testvérség és nővérség semmi sem, összehasonlítva azt a szellemi testvérséggel és nővérséggel. Galaktion apja a szűz Episztémének szánta fiát. Galaktion megkeresztelte Episztémét és utána mindketten szerzetesek lettek. A testi szeretetüket felváltotta a lelki szeretet, oly erősen, mint a halál. Olyan volt Galaktion lelki szeretete Episztémé iránt, hogy ő sohasem akarta őt látni testi szemekkel. Mert a lelki szeretethez nincs szükség sem testre, sem találkozásra. Olyan nagy volt Episztémé lelki szeretete is Galaktion iránt, hogy amikor Episztémé meghallotta, hogy Galaktiont kínzásra vezetik, saját maga is utána szaladt, kérve őt, hogy ne utasítsa őt vissza, hanem fogadja el lelki atyjaként és testvéreként, hogy együtt szenvedhessenek. Amikor Szent Galaktiont a szívtelen kínzók kegyetlenül husángolták a meztelen testét, Szent Episztémé sírt. Amikor pedig a kezüket és lábukat vágták le Krisztusért, mindketten örültek és Istent dicsőítették. Ilyen erős volt a szeretetük az Úr Krisztus iránt, és ilyen volt az egymás iránt érzett lelki szeretetük. Valóban a testi szeretet olyan, mint a tarka pillangó, amely gyorsan elmúlik, a lelki szeretet pedig maradandó. 

Joannik és a kéjvágyban szenvedő lány

 

    A könyörület a hit gyümölcse. Ahol van igaz hit, ott van igazi könyörület is. Szent Joannik egy alkalommal, bizonyos női kolostor mellett járt, amelyben a sok szerzetesnő között volt egy anya is a lányával. Nekiestek a gonosz szellemek a fiatal lánynak testi kísértéssel és lángra lobbantották benne a kéjvágyat oly mértékben, hogy el akarta hagyni a kolostort, hogy férjhez menjen. Hiába tanácsolta az édesanyja, hogy maradjon, a lánya hallani sem akart róla. Amikor az anya meglátta Szent Joanniket, megkérte őt, hogy ő is tanácsolja a lányának, hogy ne menjen el a kolostorból, veszélyeztetve ezzel a lelkét a pusztulástól. Joannik magához hívta a szüzet és mondta neki: „Lányom, tedd a kezedet a vállamra!” A szűz úgy tett. Akkor a könyörületes szent a szívében imádkozott Istenhez, hogy Isten szabadítsa meg a szüzet a kísértéstől és az ő testi szenvedélye szálljon őrá. Úgy is történt. A szűz teljesen megnyugodott és a kolostorban maradt, a szent pedig elment saját útján. Nos, menet közben fellobbant benne a kéjvágy szenvedélye és az összes vére forrni kezdett, mint a tűz. Erre ő inkább meghalni kívánt, minthogy átadja magát a szenvedélynek. És meglátva egy nagy kígyót odaszaladt hozzá, hogy az megmarja és attól meghaljon. De a kígyó nem akarta megmarni. Ő elkezdte hergelni a kígyót, hogy az megmarja, de mihelyt megérintette a kígyót, az elpusztult. Abban a pillanatban a kéjvágy lángja is megszűnt Joannikben.

Nagyvértanú Szent György csodája

 

    Szent György sok csodái közül egy ilyenről is beszélnek: Mitilíni szigetén diadalmas Szent György nagyvértanú  temploma volt. A sziget lakói minden évben a szent ünnepén összegyűltek a templomban. Megtudván ezt a Kréta szigetén élő szaracének egy évben ezen a napon megtámadták a szigetet, kirabolták, rabságba ejtették a lakosait és visszatértek Kréta szigetére. Ez alkalommal rabságba ejtettek egy gyönyörű fiatalembert is, akit a pirátusok elajándékoztak saját királyfiuknak Kréta szigetén. A királyfi befogadta őt és asztalnoknak rendelte. A fiatalember szülei nagyon bánatosak voltak a fiuk elvesztése miatt. Amikor elmúlt egy év és ismét elérkezett Szent György napja, a szomorú szülők a régi szokásoknak megfelelően megterítették az ebédlőasztalt és a sok vendéget megvendégelték. Megemlékezve fiáról a szerencsétlen anya, odament a szent ikonja elé, a földre borult és elkezdett könyörögni Szent Györgynek, hogy mentse ki fiát a rabságból, ahogy csak tudja. És visszament az anya a vendégekhez az ebédlőbe. Akkor a házigazda felemelte a poharat és köszöntőt mondott Szent György dicsőségére. Abban a pillanatban megjelent közöttük a fiuk, kezében boros üvegcsét fogva. Amikor mindenki csodálkozva és félelemmel kérdezte tőle, hogy honnét és hogyan került oda, akkor a fiatalember azt válaszolta, hogy éppen amikor borral felszolgálni készült a krétai urát, megjelent előtte lovon valamilyen vitéz, magához vette a lóra és egy szempillantás alatt áthozta őt a szülői házba. Mindenki elámult és dicsőítette Istent és csodálatos szentjét, a diadalmas György vezért.

Az ellenség iránti szeretetről

 

    Hogyan fogja elérni azt a szintet, hogy szeresse a saját ellenségeit az, aki megszegi a saját szülei iránti szeretetét? A szeretetnek az alapja és általános iskolája a szülők iránti szeretet. Annak iskolája nélkül nem lehet továbbhaladni. Dragutin, szerb király, hadsereggel vonult az apja ellen, hogy elfoglalja az apja trónját. De az történt vele, hogy utána eltörte a lábát és ez felébresztette benne a lelkiismeret-furdalást, amely halála végéig nem hagyta békén. Dragutin visszavonult a trónról és átadta a hatalmat az öccsének, Milutinnak, elkezdett bőkezűen alamizsnát osztogatni, templomokat építeni és más jótetteket cselekedni. Emellet még titokban kemény aszkétaéletet is élt. Ruhátlan testét náddal övezte körül, zsákvászont viselt ruhaként, éjszaka pedig Istenhez imádkozott egy titokban kiásott sírban. És mindezt azért tette a bűnbánó király, csakhogy Isten megbocsássa neki a szeretet nélkülözését a szülője iránt. És Isten megbocsátott neki. Sok szent vértanú örömmel fogadta a saját hóhérát, akik őket keresték, és megvendégelték őket saját házukban, amíg ők készültek a halálra. Megvendégelni a gyilkosait, nem ez mutatja a nagy szeretetet a saját ellenségeik iránt? Amikor Szápor király kegyetlenül kínozta Szent Ákindint, Pegaszioszt és a többieket akik velük voltak, egyszercsak megvadult és néma lett, nem tudott beszélni, és kegyetlenül ráncigálta az arcát mérhetetlen dühében. Látva saját kínzóját ilyen keserves állapotban Szent Ákindin elsírta magát és Istenhez imádkozott a királyért: „Urunk Jézus Krisztus nevében, szólalj meg!” És kioldódott a király nyelve és elkezdett beszélni. Itt a példa az igaz szeretetre a saját ellenség iránt!

Szent Hilárion és a bogumilok

 

    Moglenai Szent Hilárion nagy harcot vívott a bogumilok ellen. Egy alkalommal a bogumilok vezetői összegyűltek Hilárionnál és elkezdtek vele vitatkozni a hitről. A bogumilok azt tanították, hogy Isten teremtette a lelki világot, az ördög pedig az anyagit. Erre Hilárion válaszolt nekik, hogy a Szentírásban írja: „Isten az egész föld királya” (Zsolt 46,8), és még: „Az Úré a föld s ami azt betölti” (Zsolt 23,1). A bogumilok azt állították, hogy az Ószövetség az ördögtől van. Erre a szent, így válaszolt nekik: „Hogyha az Ószövetség valóban az ördögtől származna, vajon mondaná-e Krisztus: vizsgáljátok meg az Írásokat...azok rólam tanúskodnak (Jn 5,39)? És elismerné-e Ő a legnagyobb parancsoknak, a szeretetet Isten és a felebarát iránt, amelyeket hajdan Mózes kapott?” A bogumilok azt is kitartóan állították, hogy Krisztus teste az égből lett lehozva. Erre Szent Hilárion mondta, hogyha az úgy lenne, akkor Krisztus teste nem érzett volna sem éhséget, sem szomjúságot, sem fáradságot, sem szenvedést és nem halt volna meg. A bogumilok akkor nemtetszésüket fejezték ki a keresztjel iránt, amelyet az ortodox keresztények használnak. Erre ezt válaszolta a szent: „És mit fogtok tenni, amikor megjelenik az égen az Emberfia jelképe, az Ő Keresztje, és amikor sírva fakad az összes nemzedék a Földön, amely nem hitt a Keresztben?” És még mondta nekik: „Hogyan mondhatjátok, hogy minden ami rossz a rossz anyagitól származik, azonban nem akartok meghajolni annak a Fának, amellyel megszentelődött az egész anyagi világ?”

Aki jobban szereti fiát vagy lányát, mint engem, nem méltó hozzám (Mt 10,37)

 

    Aki nem veszi föl keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám, mondta az Úr (Mt 10, 38). Esfigmeni Szent Timóteus vértanú (október 29-én ünneplik) korábban feleségével és két lánygyermekével élt együtt. Később, amikor szerzetesként elhatározta, hogy vértanú akar lenni Krisztusért, és már készen állt az útra és a szenvedésre, áldást kért az igumenjétől, hogy elmehessen Kesan faluba, hogy ott utoljára meglátogassa és elbúcsúzhasson a lányaitól. Az igumen félve ezt nem engedte neki, hogy a találkozásuk nehogy elérzékenyítsék őt és elforduljon a hitért való vértanúságtól. Nos, Timóteus faluja Propontidos útvonalára esett, ahová Timóteus elindult. Amikor a falujában volt, ő összetalálkozott egyik szomszédjával, elbeszélgetett vele és rajta keresztül üdvözölte a lányait. Hiába hívta őt a szomszédja, hogy menjen meglátogatni a lányait és pihenjen meg. Timóteus elbúcsúzott a szomszédjától és sietve továbbment az útján. Meghallották a lányai a szomszédtól, hogy apjuk arra járt és utána szaladtak, mert szerették volna látni. És akkor egy ritka és fenséges látvány mutatkozott meg. Lányai rohantak, hogy utolérjék és megöleljék apjukat, az apjuk pedig menekült a lányaitól, nehogy megszegje az igumenjétől kapott parancsot. A lányok gyorsak voltak, de ő gyorsabb. A lányai siettek a szülőjük ölelésébe, Timóteus pedig a halál ölelésébe. A lányai kifáradtak és kétségbeesve visszamentek, az apjuk pedig elmenekült. Halála előtt megkérte Timóteus Germánt, a lelkészét, hogy térjen be a falujába és értesítse a lányait a vértanúi haláláról. Germán átadta az üzenetet. A törökök lemészárolták Timóteust és testét a folyóba dobták, Germánnak csak egy ruhát sikerült levenni a vértanúról, amellyel eljött Kesanba, megkereste Timóteus lányait, elmesélte az apjuk hősies halálát és megmutatta a ruháját.

Milutin király tetteiről

    Az Ortodox Egyház nagy fia, Milutin király, megmentette a Balkánt az uniátus elfogadásától. Amikor a bizánci császár lelkiismerete gyengévé vált, ez a vitézi és istenhordozó szláv király határozottan felkelt és Isten segítségével megmentette az ortodox hitet, nem csak saját országában, hanem minden balkáni országban. Aki közelebről kivizsgálja Szent Milutin király életét, meg fogja érteni, miért adott neki Isten egymás utáni sikereket minden tevékenységében egész életén keresztül. Amikor Milutin trónusra lépett, mindjárt fogadalmat adott Istennek, hogy annyi templomot fog felépíteni, ahány évig király lesz. 42 évet volt király és 42 templomot építtetett fel. Néhány templom mellé, mint Szalonikiben és Konstantinápolyban, kórházakat emeltetett a szegénysorsú embereknek, ahol a szegények mindent ingyen kaptak. Ezeken kívül ő különösen szerette a szegényeknek osztogatni saját vagyonát. Gyakran előfordult, hogy ez a hatalmas és gazdag király éjszaka hajléktalannak öltözött és két három szolgájával a nép közé ment, hogy megtudakolja miben szenved hiányt a nép, valamint bőségesen segítette a rászorulókat. A gazdagságának ellenére szerényen és patriarchálisan élt, bár nem úgy mutatkozott az idegeneknek. A szerény élethez ő még az atyai házban szokott hozzá, Uroš királynál. Mesélik, hogy Mikhaél Palaiologosz császár elküldte egy küldöttséggel Anna lányát az Uroš király palotájába, kínálva saját lányát Milutinnak, azzal a szándékkal, hogy megkapja a szerb király beleegyezését az unióhoz Rómával. Uroš király pedig látva a bizánci esztelen pompát a hercegnőn és azok kíséretén, mondta: „Mi ez és mire ez? Mi nem szoktunk hozzá az ilyen élethez.” És kezével rámutatott egy szerb hercegnőre, amelynek guzsaly volt a kezében: „Íme, mondta, ilyen öltözékben vesszük mi magunkhoz a menyünket!”

Aki kitart mindvégig, az üdvözül

 

    De aki kitart mindvégig, az üdvözül (Mt 10, 22), mondta az Úr. A hit az egyedüli világossága a tűrésnek, mert a tűrés önmagában kibírhatatlan sötétség. A hit ragyogó csillag, abban a sötétségben; a hit enyhíti a szenvedés hevességét; az eltartja a szárnyain a tűrés egész súlyát. Szent Ábrámiosz gyönyörű példát mutat a tűrés kitartásában. A zaklatásokat, amelyeket az ördög okozott neki különböző kísértésekkel és megfélelmítésekkel, aligha van olyan akit nem késztetett volna arra, hogy hagyja el azt a helyet és költözzön másikra. De Ábrámiosz nem akart átköltözni, hogy ne örvendezzen a gonosz démon, hanem kitartott saját helyén és legyőzte az ördögöt. Annak a környéknek a püspöke, elküldte Ábrámioszt, hogy menjen egy pogány faluba és próbálja azt megtéríteni Krisztus hitére. Hosszú habozás után elindult Ábrámiosz mondva: „Legyen Isten akarata szerint, megyek az engedelmesség miatt.” Először a templomot építette meg abban a faluban. Utána a paraszt emberek szeme láttára összetörte a bálványokat. Ekkor a parasztok nagyon megverték őt és elűzték a falujukból. De ő sírva imádkozott Istenhez azokért az emberekért, hogy az Úr nyissa meg a lelki szemeiket Krisztus igazságának megismeréséhez. Így az Istent nem ismerők három éven keresztül szüntelenül verték és gúnyolták, de ő állhatatosan imádkozott értük Istenhez és nem haragudott meg rájuk „kőkeményen tűrt, hittel”. És csak három év után lett megjutalmazva az ő fáradozása, a könnyei, a megbocsájtások és a hite. Egyszer csak megnyílt a lelkiismeretük azoknak a parasztembereknek, és összegyülve, mindnyájan elmentek Ábrámioszhoz, meghajoltak előtte és elfogadták tőle Krisztus hitét.

Szent Demeter és Szent Oresztész vértanú

 

    Rosztovi Szent Demeter az igazi, régi vágású atyák szentjei közé tartozott. Ő nem csak gyönyörű és tanulságos könyveket írt, hanem példájával is fényesen sugárzott a saját nyájának. Nagy böjtölő és imádkozó volt. Olyannyira alázatos volt, hogy a szeminárium hallgatóit is a szemináriumon kérte, hogy imádkozzanak érte Istenhez. Minden alkalommal amikor az óra jelezte az egész órát, ő felkelt imádságra és olvasta az „Üdvözlégy Máriát!” Amikor beteg volt – ami nála gyakran előfordult – kérte a szemináriumistákat, hogy mindegyikük olvassa el érte ötször a „Miatyánkat” az Úr öt sebére gondolva. Egy alkalommal, megjelent neki Szent Borbála és mondta neki mosolyogva: „Miért imádkozol latinosan?” Azaz miért imádkozik olyan röviden Istenhez. Ettől a megjegyzéstől, habár az gyengéden volt közölve, ő kétségbeesett. De ő megvigasztalta mondván neki: „Ne félj!” Egy másik alkalommal, megjelent neki Szent Oresztész vértanú (november 10-én ünneplik), amikor Szent Demeter írta az ő életrajzát, és mondta neki: „Én nagyobb kínszenvedést tűrtem el Krisztusért, mint ahogy te megírtad.” És megmutatta neki a bal oldalát mondva: „ezt itt, izzó vassal szúrták át.” Akkor megmutatta a bal kezét, mondva: „itt bevágták.” Végül megmutatta a lábát, a térde fölött és ezt mondta: „ezt pedig kaszával vágták szét.” Amikor Szent Demeter gondolkodott, melyik Oresztész volt ez, nem az öt közé soroltakból-e az egyik (december 13-án ünnepelt), a szent mivel látta a gondolatát, mondta neki: „nem vagyok én az öt közül való, hanem az, akinek az életrajzát most írtad le.”

Szaloniki Szent Demeter és a sekrestyés

 

    Szaloniki Szent Demeter csodája. Hogy az Isten szentjei nagy dicsőséggel és erővel vannak felruházva az égben, az ortodox keresztények nem saját elmélkedésük alapján tudják, hanem a szentek valós segítsége és megjelenése által. Néha ők úgy jelennek meg, hogy az emberek látják és hallják őket, néha csak látják vagy csak hallják, néha pedig láthatatlanul és hallhatatlanul avatkoznak be gondolatainkba, állapotunkba és munkálkodásunkba. Szent Demeter sok csodái közül ez is fel lett jegyezve. Szalonikiben Szent Demeter templomában sekrestyési szolgálattal volt megbízva egy Onezifor nevezetű fiatalember. Az ő fő feladata az volt, hogy ügyeljen a gyertyákra és az olajmécsesekre. Ez a fiatalember elkezdte lopni a gyertyákat, vitte őket haza, majd újra és újra árulta őket. Megjelent neki Szent Demeter és azt mondta: „Onezifor testvérem, nem tetszik nekem a te cselekedeted, mert lopod a gyertyákat, azzal másokat is károsítasz, de leginkább magadat; hagyd ezt abba, és bánd meg bűnödet!” Onezifor megijedt, elszégyellte magát és egy ideig nem lopta a gyertyákat. De később elfeledkezett magáról és újra lopni kezdett. Egy reggel, nagy gyertyákat hozott egy tekintélyes ember a szent sírjára, meggyújtotta őket, imádkozott és kiment. Onezifor odament a gyertyákhoz és kinyújtotta kezét azzal a szándékkal, hogy elvegye azokat. De abban a pillanatban erős, mennydörgő hang szólalt meg: „Hát te megint azt teszed?” Mintha villámcsapás érte volna összeesett és a földre borult. Amikor megjöttek az emberek, felemelték őt és lassan magához tért, ekkor elmesélt mindent, ami vele történt. Mindannyian megrémültek és dicsőítették Istent.

Szaloniki Szent Demeter és az elrabolt lányok

 

    Szaloniki Szent Demeter csodája. Szent Demeter élete során szaloniki katonatiszt volt és az maradt halála után is. Az ő jelenlétét Szalonikiben különösen a nagy nyomorban érezték az emberek. Ő védi a várost, elhárítja a bajt, visszautasítja a hódítókat, és segíti mindazt, aki a nevét segítségül hívja. Íme egy gyönyörű példa az ő szokatlan segítségére az emberek nyomorúságában. Egy alkalommal barbárok támadták meg Szalonikit, és nem bírták azt elfoglalni. Dühükben kifosztották az egész környéket és rabul ejtettek két gyönyörű lányt, akikkel hercegüket ajándékozták meg. Azok a lányok jól tudtak hímezni. Amikor a herceg látott kézimunkájuk közül néhányat, azt mondta nekik: „Hallottam, hogy van országotokban nagy Isten, Demeter, és hogy ő nagy csodákat művel, hímezzétek ki az ő alakját”. A lányok mondták neki, hogy Szent Demeter nem Isten, hanem Isten szolgája és a keresztények segítője. Az elején ellenezték, hogy kihímezzék a szent alakját, de amikor a herceg halállal fenyegette meg őket, akkor teljesítették a parancsot, és munkájukat Szent Demeter ünnepére befejezték. Az ünnep előtti napon mindketten nézték a kihímezett alakot és sírtak bánkódva, először is azért, mert azt az ünnepet rabságban töltik, másodszor pedig azért, mert az ő kedvelt szentjük hímzését oda kell, hogy adják a gonosz barbárnak. És imádkozott a két szűz Szent Demeterhez, hogy bocsásson meg nekik. Akkor megjelent Szent Demeter, fogta a két lányt, mint valamikor az angyal Habakuk prófétát és átvitte őket Szalonikibe, majd a neki szentelt templomban helyezte el őket. A templomban egész éjszakai virrasztást tartottak, sok ember volt jelen. Amikor megtudták milyen csodálatos módon szabadult meg a két keresztény lány, mindenki dicsőítette Istent valamint az Ő nagy szolgáját és katonatisztjét, Szent Demetert.

A szagok és a szenvedélyek

  

    A titokzatos szellemvilág megérzésén kívül, a szentek meg tudták érezni a jó illatról a jó szellemeket, a bűzről pedig a gonosz szellemeket. Minden világos és tiszta szellem megjelenésekor szerteszét áradt az életadó és jó illat; minden sötét és tisztátalan szellem megjelenésekor pedig szerteszét áradt a fojtó és elviselhetetlen bűz. Az ilyen vagy olyan szag alapján, a szentek megtudhatták, melyik szenvedély hatalmasodott el bizonyos emberen. Így Nagy Szent Eutim felismerte a paráznaság szenvedélyét egy Emil nevezetű szerzetesben, aki Szent Teoktiszt lavrájában élt. Egy alkalommal, amikor utrenye-re ment, Eutim elment Emil cellája mellett és megérezte a parázna démon bűzét. Emil akkor nem cselekedett semmilyen bűnt azon kívül, hogy abban a pillanatban parázna gondolatai voltak, amelyeket szívébe erőltetett a tisztátalan démon. És a szent mindjárt megérezte e démon jelenlétét annál a szerzetesnél. E  megfigyelőképesség ereje még csodásabban mutatkozott meg egy alkalommal Nagy Szent Hilarionnál. Egy fösvény és pénzéhes ember, elküldött Hilarionnak valamennyi zöldségfélét a terméséből. Amikor kihozták azt Hilarion elé, hogy egyen belőle, azt mondta a szent: „Vigyétek ezt innen, nem tudom elviselni a bűzt, amely árad ezekból a zöldségekből! Nem érzitek, hogy bűzlik a fösvénységtől?” Amikor a szerzettársak elcsodálkoztak ezeken a szavakon, mondta nekik Hilarion, vigyétek ezt a zöldséget a marhák elé, és látni fogjátok, hogy még a marhák sem fogják enni. Ezekiás, Hilarion tanítványa, elvitte a zöldségeket és letette a marhák elé. A marhák csak megszaglászták és bőgve elfordították a fejüket.

Isten megfedd és megkegyelmez

 

    Amikor papi személy cselekszi a törvénytelenséget, sokkal nagyobb büntetés éri őt, mint amikor ugyanazt a törvénytelenséget egyszerű világi ember teszi, aki kevésbé ismeri az Isten akaratának titkait. Szent Arétász a Pecserszka Lavra kolostorban volt szerzetes és pénzéhes volt. A cellájában tartotta a felgyülemlett kincset, amelyből senkinek sem adott egy fillért sem. Nos, egyszer nagyon megbetegedett és látomása volt ébren, hogy az ördögök elragadták az angyaloktól a lelkét és azt kiáltozták „Ő a miénk, ő a miénk!” azt hozva ki bizonyítékul, hogy Arétász pénzéhes és fösvény. Meggyógyulva a betegségéből, Arétász helyrehozta az életét és onnantól kezdve az összes földi kincset semmibe vette. Az emberszerető Isten megbocsájtott neki, a későbbiekben pedig nagy kegyelemmel illette. Egy másik szerzetes viszont, aki abban a kolostorban élt, amelyben elhunyt boldog Elesbaan császár, hozzászokott, hogy sűrűn eljárjon a kocsmába, ahol részegeskedett és még a nőkkel is paráználkodott. Egy napon, amikor visszaúton volt a kocsmából, rátámadt egy borzalmasan nagy kígyó és kergette őt. A nagy szerencsétlenségében és szorongásában felkiáltott a szerzetes: „A Szent igaz Elesbaan nevében, távozz tőlem!” És a kígyó egyszer csak megállt. És a szerzetes, emberi hangot hallott a kígyótól: „Isten Angyala megparancsolta nekem, hogy faljalak fel a tisztátalanságod és becstelenséged miatt, mert fogadalmat adtál Istennek, hogy tisztaságban fogsz Neki szolgállni, te pedig mocskolod a testedet és haragítod a Szentlelket.” És megesküdött a szerzetes, hogy többé sohasem fog vétkezni, visszament a kolostorba és haláláig többé nem vétkezett. Így Isten Szent Elesbaan császár imái által megfedett és megkegyelmezett.

Fáradozásunk és Isten kegyelme

 

    Istentől van a kegyelem, tőlünk pedig a fáradozás. Senki se gondolja, hogy a szent apostolok csak az Isten kegyelmére támaszkodtak, vagy hogy nekik könnyű volt, vagy hogy fáradozás nélkül végezték a nagy munkájukat a világban. Szent Pál mondja: „Sanyargatom a testemet és szolgaságba vetem, nehogy míg másokat tanítok, magam elvetésre méltó legyek (1 Kor 9, 27)”. Máshol pedig azt mondja, hogy az életét veszélyben töltötte, fáradságban és nyomorúságban, gyakori virrasztásban, éhségben és szomjúságban, gyakori böjtölésben, hidegben és mezítelenségben (2 Kor 11, 26-27). Jakab szent apostol csak kenyérrel táplálkozott de sosem jóllakásig; nagyon keveset aludt, az éjszakákat imádsággal töltötte. Olyan sokat térdelt imádságaiban, hogy megkeményedett a bőre a térdén, mint a tevének. Sírva és sóhajtozva imádkozott e testvére az Úrnak, nem csak az Egyházért, amelyet vezetett, hanem az egész világért. És amikor a kárörvendő zsidók lelökték a templom tetőjéről, úgy hogy teljesen összetört, a szent apostol nem felejtette el egy pillanatra sem a kötelességét az Isten és az emberek felé. Összegyűjtve utolsó erejét, térdére támaszkodott, fölemelte kezeit az ég felé és áhítattal könyörgött Istennek mondva: „Bocsásd meg nekik, Uram, ezt a bűnt, mert nem tudják mit cselekednek.” Ameddig ő így imádkozott, a gonosz emberek verték kővel minden oldalról. Látva ezt valaki Rekáb fiai közül, fölkiáltott: „Hagyjátok abba! Mit csináltok? Az igaz értetek imádkozik Istenhez, ti meg ölitek?” De ez a fölkiáltás egy együttérző lélektől nem tudja megállítani a gonosztettekre szokott gyilkosokat, hogy ne öljék meg Isten szentjét. Nem támaszkodtak tehát az apostolok csak a kegyelemre, hanem a nagy kegyelem mellett majdnem emberfeletti fáradozást tettek, hogy méltóvá váljanak az Isten kegyelmére.

A szentek szigorúsága és könyörületessége

  

    Amennyire csodálatra méltó a szentek szigorúsága önmaguk iránt, olyannyira csodálatraméltó a könyörületességük mások iránt. Önzetlen saját maga felé és aggodalmas mások iránt. Nem tudván mivel kifizetni az utat Szicíliáig Nagy Szent Hilarion fölkínálta a hajó vezetőjének a saját evangéliumát, amelyet ő maga sajátkezűleg másolt át fiatalkorában. Amikor pedig meggyógyított egy bizonyos herceget a tisztátalan lélektől, a herceg tíz liter aranyat akart neki odaajándékozni. A szent nem fogadta el azt, hanem megmutatva a hercegnek az árpából készült kenyeret, ezt mondta: „Azok, akik ilyen kenyérrel táplálkoznak, az aranyra úgy tekintenek, mint a sárra!” Amikor pedig az emberek kérték, hogy imával könyörögje ki nekik Istentől az esőt, vagy mentse meg őket a vízözöntől, vagy mentse meg őket a kegyetlen kígyótól, Szent Hilarion e kérelmeknek eleget tett és az embereknek imádsággal segített. Úgy járt el Szent Aberk is. Látva a nép sokaságát, ahogy szenved és betegeskedik, ő egy helyen letérdelt és könyörgött Istenhez, hogy Isten azon a helyen nyisson meg meleg gyógyvízforrást, hogy minden szerencsétlen ott gyógyuljon és Istent dicsőítse. És Isten, a mindenható erejével, megnyitotta azon a helyen a meleg vízforrást. Amikor pedig meggyógyította őrültségtől a császár lányát, a császár fölkínált neki sok aranyat és ezüstöt, és más ajándékot. Szent Aberk mondta a császárnak: „Nincs szüksége gazdagságra annak, aki a kenyeret és a vizet császári eledelnek tekinti.” Nos, nem kérve saját magának semmit, megkérte Aberk a császárt, hogy tegyen meg két szívességet a híveinek Hierapoliszban, ugyanis: építsen egy fürdőt azon a gyógyvízforráson, és hogy minden évben adjon elegendő búzát Hierapolisz rászoruló lakosainak. A király beleegyezett és teljesítette a szentnek a kérését.

A legnagyobb veszteségeink is a hasznunkra lehetnek

    Isten mindentlátó szeme minden ember fölött virraszt és csodás módon vezérli a hívőket az üdvösség felé. Ami a hívőnek eleinte nagy veszteségnek tűnt, idővel nagy nyereségnek mutatkozik. Szent Filoteosz esete a testvérével, akik édesanyjuk számára már elveszettek voltak, hasonló Szent Kszenofont esetéhez, és hasonló Szent Eusztát Placidus esetéhez, amely feleségével és fiaival történt. Amikor Szent Filoteosz a bátyjával a törökök fogdájában volt Macedóniában, megjelent nekik az Isten Szentséges Anyja az édesanyjuk alakjában és azt mondta nekik: „Keljetek fel, drága gyermekeim, és gyertek utánam!” És, egyszer csak a fiatalemberek egy kolostorban jelentek meg a kis-ázsiai Neápolisz városában. Amikor a fiatalok elmesélték a kolostor igumenjének, hogy mi történt velük, ő megértette, hogy a történtek Istentől származnak, befogadta a fiatalokat és szerzetessé avatta őket. Sok idő eltelt az esemény óta. Édesanyjuk gyászolta őket és már túltette magát a történteken. Végül úgy döntött, hogy ő is elmegy valamilyen női kolostorba és Istennek szenteli magát. És Isten Gondviselése, elvezette őt közel ahhoz a kolostorhoz, ahol a fiai voltak. Egy alkalommal, amikor annak a kolostornak az ünnepe volt, eljött ő is más szerzetesnőkkel együtt az ünnepre. A templomban meglátta a fiait, de nem ismerte fel őket. Ekkor, az egyik testvér világi néven szólította meg a másikat. Az édesanyát szíven érintette ez a kedves név, és ő figyelmesen megnézte az arcukat. És az anya felismerte őket és ők is az anyjukat. És nagy örömükben szívélyesen hálát adtak Istennek. A keresztény hívő, a legnagyobb veszteségben sem kell, hogy kétségbe essen.

A hitért való vértanúság

 

    A könyörületes Isten gyönyörűen vezeti azokat, akik átadták magukat az Ő szent akaratának és gondoskodásának. Minthogy lágy viaszból a gyertyás olyan gyertyákat készít, amilyeneket ő maga szeretne, úgy a nagyon bölcs Isten is az odaadó szolgáiból, halhatatlan ragyogó csillagokat készít a mennyországban. Szent Ignác új vértanú, már kisgyerekként teljesen átadta magát Istennek, és vágyódott, hogy szerzetes legyen, hogy az életét a hitért feláldozza, vértanúként. Karađorđe felkelésének idejében, a törökök Bulgáriában toborozták a hadsereget a szerbek ellen, és elmentek György házába is, Ignác apjához, hogy megnézzék van-e ott valaki, aki harcképes. Látva Görgyöt, hogy fejlett és derék ember, a hadseregbe akarták sorolni. De György határozottan mondta nekik: „Nem bírok egyhitű keresztények ellen harcolni”. A fölbőszült törökök azonnal, a helyszínen megölték. A fiatal Ignác elbújt egyik szomszéd házában, utána pedig elmenekült Romániába; de a szerzetesség iránti vágya elvezette őt a Szent Hegyre. De ő valami többet akart a szerzetességtől, – vértanúságot. Egy éjszaka, könnyekkel imádkozva az ikon előtt, amelyen a Szentséges Istenanyja volt ábrázolva, kérte Őt, hogy igazgassa el neki az utat a vértanúsághoz. Ekkor valamilyen suhogást hallott maga előtt és látta, hogy az ikontól elvált egy fényes koszorú és a fejére ereszkedett. Nemsokkal ezután vértanúhalált szenvedett a törököktől és megkapta az örökkévaló dicsőség koszorúját.

Szent Várusz és az özvegyasszony a fiával

 

    Szent Várusz vértanú megjelenése. Amikor Kleopátra, a vallásos özvegyasszony templomot emeltetett Szent Várusznak, elhívta a püspököt és a papokat, akik felszentelték a templomot. Sok keresztény gyűlt össze arra az ünnepre, mert az egész környék tisztelte Szent Váruszt, a nagy gyógyítót és csodatevőt. Az istentisztelet után elment a vallásos alapítónő Szent Várusz ereklyéihez a templomba, és így imádkozott a szenthez: „Kérlek téged, aki Krisztusért szenvedtél, könyörögd ki Istentől azt, ami Neki tetsző, nekem és egyetlen fiamnak pedig hasznos.” Kleopátrának katonaságra megérett fia volt, Jánosnak hívták. Éppen, hogy csak kiment a templomból az imádságról, a fia, aki addig egészséges volt, megbetegedett. Elfogta valamilyen melegség és egyre rosszabul és rosszabul érezte magát, és az éjszaka közepén meghalt. Szomorú és dühös anyja elment Szent Várusz sírjához és elkezdett erélyesen, súlyos szavakkal beszélni: „Ó, te Isten kedvében járó, vajon te így segítesz nekem?” És még sok keserves ítéletet mondott ki, úgy hogy kimerültségében könnyű álomba esett. Egyszer csak megjelent neki Szent Várusz az asszony fiával, Jánossal. Mindketten ragyogtak, mint a nap, ruhájuk fehérebb volt a hónál, fel voltak ékesítve arany övekkel, fejükön pedig gyönyörű koszorú volt. És mondta neki a szent: „Nem te magad kérted, hogy azt kérjem Istentől, ami Neki tetsző, neked és a fiadnak pedig hasznos? Én kértem Istent, és Ő a kimondhatatlan jósága által felvette fiadat a mennyei seregbe. Hogyha akarod, itt van, vedd el, és add a földi király hadseregébe.” Hallva ezt a fiatal János, átölelte Szent Váruszt és mondta neki: „Nem uralkodóm, ne hallgasd az anyámat, és ne vezess vissza a világba, amely tele van igazságtalansággal és törvénytelenséggel, amelytől megszabadítottál”. Felriadva Kleopátra az álmából nagy örömöt érzett a szívében, és kiment boldogan a templomból. Hét évig élt annál a templomnál; és Szent Várusz Jánossal sűrűn megjelent neki.

A bűnbánat ereje

 

    Megbánhatja-e a bűnös tíz nap alatt a bűneit? Megbánhatja azt Isten határtalan könyörületességének köszönhetően. Mauricius császár idejében volt egy közismert rabló Konstantinápoly környékén. A székváros környékén és magában a székvárosban félelem és rettegés uralkodott miatta. Ekkor maga Mauricius császár küldött neki egy keresztet annak jeléül, hogy nem fogja bántani, ha megadja magát. A rabló elfogadta a keresztet és megadta magát. Konstantinápolyba érkezve a császár lábai elé borult és kérte, hogy bocsásson meg neki. A császár megtartotta ígéretét, megkegyelmezett neki, és szabadon engedte. De mindjárt utána nagyon megbetegedett a rabló és megérezte, hogy halálához közeledik. Elkezdte keservesen bánni  a bűneit, és zokogva kérni Istent, hogy bocsásson meg neki, minthogy megbocsátott neki a császár. Sok könny kicsordult a szeméből imádsága közben úgy, hogy a zsebkendője, amellyel törölte könnyeit teljesen át volt ázva. Majd a rabló meghalt 10 nap sírás és imádság után. Ugyanazon az éjszakán, amikor meghalt, az orvosnak, aki őt gyógyította, csodás látomása volt álmában: amikor a rabló az ágyán kilehelte lelkét, fekete démonok gyűltek össze körülötte sok papírral, amelyeken le voltak írva a halottnak bűnei. Itt megjelent két ragyogó angyal is. Közéjük mérleget helyeztek, és a démonok boldogan rátették az összes papírjukat, és a mérlegnek az a fele túlsúlyba került, mert a másik oldal üres volt. „Mit teszünk mi a mérlegre?” tanácskoztak az angyalok. „Keressünk valami jótettet az ő életében!” És egyik angyalnak kezébe került az a zsebkendő, amely a bűnbánó könnyektől átázott. Az angyalok gyorsan rátették azt a mérleg üres oldalára, és az az oldal egyszerre csak túlsúlyba került az összes papírral szemben. Ekkor a démonok dühösen üvöltözve elmenekültek, az angyalok pedig elvették a lelket, és dicsőítve Isten emberszeretetét a mennyországba vitték.

Szent Longin megvigasztalja az özvegyasszonyt

 

    Szent Longin vértanú második megjelenése. Amikor Szent Longin megjelent a vak özvegyasszonynak, akinek meghalt a kisfia, megígérte neki, hogy visszaadja a látását és megmutatja a nagy dicsőségben lévő fiát. Megtalálva a szent vértanú ereklyéit és megérintve azt kezével az özvegyasszony mindjárt látni kezdett. És így teljesült az egyik ígéret. A következő éjszakán, megjelent az özvegyasszonynak Szent Longin nagy fényességben, fogva a fiának kezét, fia pedig ragyogó ruhába volt öltözve. És édesapaként simogatva a gyereket, azt mondta az özvegyasszonynak: „Nézd asszony a fiadat, akiért ennyit sírsz! Nézd milyen megtiszteltetésben és dicsőségben van része, lásd és vigasztalódj meg! Égi rendek közé sorolta be őt az Isten, azok közé, akik az Ő országában élnek. Én most magamhoz vettem őt az Üdvözítőtől, és soha nem távozik el tőlem. Vedd a fejemet és a fiad testét és temesd el egy koporsóba, s többé ne szomorkodj egyetlen fiad után, és ne legyen zavarban szíved, mert neki Istentől nagy dicsőség és boldogság, és örökkévaló vigadozás adatott.” Az asszony látva és hallva mindezt, megtelt nagy örömmel, és visszatért a házába mondva saját magának:„Világi szemeket kértem és a lelki szemeket is megtaláltam. Szomorú voltam fiam halála miatt, most viszont az égben van, ahol dicsőségben van a prófétákkal és szüntelenül örvendezik velük.”

Szent Longin visszaszerzi a vak asszony látását

 

    Szent Longin vértanú első megjelenése. Sok idő eltelt Szent Longin vértanú halálától, amikor megtörtént, hogy egy özvegyasszony Kappadókiában megvakult. Az orvosok sehogyan sem tudtak rajta segíteni. Egyszer csak az gondolata támadt, hogy elmegy Jeruzsálembe és ott hódol a szent helyeken, hátha az segít majd neki. Egyetlen fia volt, még gyerek, aki vezetőjeként szolgálta őt. Éppen hogy csak Jeruzsálembe érkezett, a fia megbetegedett és meghalt. Óh, mekkora szánalom a vak anyának! Elveszítve látását, ő most elvesztette egyetlen fiát is, akinek szemei eddig őt vezették! Ebben a szerencsétlenségében és bánatában megjelent neki Szent Longin, aki vigasztalásul megígérte, hogy visszaszerzi neki a látását és megmutatja a fiát a mennyei dicsőségben. Longin mindent elmondott neki saját magáról és elküldte, hogy menjen a városon túl a szemét- és trágyatelepre, ahol ássa ki a fejét, és majd ott meglátja mi fog vele történni. Az asszony felkelt, és támolyogva valahogy kiment a városból, odakiabált valakinek és megkérte, hogy vezesse el a legnagyobb szeméttelepre és hagyja ott. Amikor oda lett vezetve a szeméttelepre, ő lehajolt, és erős hittel elkezdett kezeivel kotorászni, hogy megtalálja azt, amit a szent mondott, hogy keressen. Úgy kotorászva, ő megérintette a szent vértanú fejét, és abban a pillanatban megnyíltak szemei és a kezei alatt emberi fejet látott. Hálás köszönettel Istennek, nagy örömmel magához vette Szent Longin fejét, megmosta, megtömjénezte és lakásába helyezte mint e világ legnagyobb kincsét.

A Szent Eucharisztia fontosságáról

 

    Isten szentjei sokat tettek annak érdekében, hogy áldozzanak haláluk előtt. Még a vértanúk és a vértanúnők is, habár életüket áldozták fel az Úr Krisztusért és vérükkel mosták le az összes bűnüket, vágyakozva fogadták a Szent Titkot, ahol csak volt rá lehetőség. Szent Lukián fogdában volt néhány tanítványával és más keresztényekkel. A Vízkereszt ünnepe előtt megkívánta, hogy azon a nagy keresztény ünnepen, áldozzon Krisztus Testével és Vérével, mivel Lukián tudta, hogy hamarosan meg fog halni. Látva az Őérte szenvedőnek  szívbéli vágyát, a Mindenható Isten elrendezte, hogy bizonyos keresztények becsempésszenek a fogdába kenyeret és bort. Amikor megvirradt a Vízkereszt ünnepe, Lukián magához hívta a fogdában az összes keresztényt, hogy állják körbe. „Vegyetek körül, és legyetek a templom”. A fogdában nem volt sem asztal, sem szék, sem kő, sem fa, amin elvégezhették volna a Szent Liturgiát. „Szent atyánk, hova fogjuk elhelyezni a kenyeret és a bort?” kérdezték Lukiánt. Ő pedig közéjük feküdt és megparancsolta, hogy a kenyeret és a bort tegyék a mellkasára. „A mellkasomra helyezzétek, legyen az élő oltár az élő Istennek!” És így elvégezték a liturgiát teljes egészében szertartásilag és imádságban a vértanú mellén, és mindenki áldozatban részesült. Másnap elküldte a császár a katonáit, hogy vezessék ki Lukiánt kínzásra. Amikor a katonák kinyitották a fogda ajtaját, Szent Lukián háromszor fölkiáltott: „Keresztény vagyok! Keresztény vagyok! Keresztény vagyok!” És abban a pillanatban átadta lelkét Istennek.

A szentek csodatevő ereklyéi

 

    A példák arról, hogy hogyan hozzák nyilvánosságra a szentek a saját ereklyéiket megindokolják a szent ereklyék tiszteletben tartását, nem is beszélve azok csodatevő erejéről, amik azt kétszeresen is megindokolják. Szent Paraszkéva sírjáról, hosszú időn keresztül nem tudtak semmit. Egy alkalommal megtörtént, hogy meghalt egy tengerész és testét a szentasszony sírjának közelébe dobták. Amikor a test már hullává változott és kibírhatatlan bűz áradt belőle, egy bizonyos szerzetes, aki nem messze onnan aszkéta életet élt, odahívta a parasztembereket és eltemették a holttestet. Éppen a Szent Paraszkéva sírjába temették el. Azon az éjszakán, megjelent Szent Paraszkéva az egyik parasztembernek, akit Görgynek hívtak, és aki segített az ember eltemetésében. Úgy jelent meg, mint valamilyen gyönyörű és fölékesített királynő, körülvéve sok gyönyörű katonával, és azt mondta: „György, rögtön vedd ki az ereklyéimet és helyezd őket át egy másik helyre, mert nem bírom tovább elviselni a bűzt attól a hullától.” És elmondta neki Szent Paraszkéva, hogy ki ő és honnan való. Ugyanazon az éjszakán, ugyanilyen látomása volt egy parasztasszonynak abból a településből, Eufémiának. Másnap a parasztemberek odamentek, elkezdtek ásni, és valóban megtalálták Szent Paraszkéva ereklyéit, amelyből különlegesen jó illat áradt, nemsokára pedig kiderült, hogy azok csodatevők is.

Szent Ambrusmesélte, hogy Gerváz és Protáz szent ereklyéi neki is hasonlóan voltak kinyilatkoztatva. Egy éjszaka megjelent Ambrusnak, éber állapotban, két gyönyörű fiatalember és egy öreg, akiről Ambrus azt gondolta, hogy Pál apostol volt. És míg a fiatalemberek hallgattak, az öreg elmondta Ambrusnak, hogy ők Krisztus vértanúi és a szent ereklyéik ugyanazon a helyen fekszenek, ahol ő imádkozott, és hogy megtud majd róluk mindent egy kis könyvecskéből, amelyet a sírban fog találni. Másnap Ambrus nyilvánosságra hozta a látomását, elkezdtek ásni és valóban megtalálták a két ember ereklyéit, akikről a megtalált könyvecskéből megtudták, hogy ők Gerváz és Protáz. Ambrus jelenlétében bizonyos Szeverusz nevezetű vak megérintette azok ereklyéit és azonnal látni kezdett.

A lelki kincsekről

 

    Titkold a lelki kincsedet, és ne hozd azt nyilvánosságra szükség nélkül. Nézd hogyan titkolják az emberek saját anyagi kincseiket, és amikor rászorulnak, hogy megmondják mennyiük van, mindig titkolják a fő vagyonukat, és csak a kisebbeket hozzák nyilvánosságra. Nagyon kevés olyan ember van, aki készen áll nyilvánosságra hozni az összes vagyonát, de még kevesebb olyan ember van, aki több vagyont vall be, mint amennyije van (az ilyeneket a világ komolytalannak és esztelennek tekinti). Ez világosan rád utal, hogy titkold a lelki kincseidet, azaz, erényeidet és jótetteidet, a böjtöléseidet, virrasztásaidat és imádságaidat. Miért nem hirdetik ki saját anyagi kincseiket, e világ bölcs gyermekei? Két oknál fogva: hogy ne hallják a rablók és, hogy ne váltsanak ki irigységet a gonosz emberekből. Vannak rablók és olyanok, akik irigyek a lelki kincsekre. Ők a gonosz szellemek. Mihelyt feltárod kincseidet, ők arra törekszenek, hogy azt elvegyék vagy eltékozolják. Te éppenhogycsak nyilvánosságra hoztad szükség nélkül (mondjuk, hiúság vagy dicsekvés céljából), ők azt elragadták és elpazarolták. És te, a lelki kincsekben gazdag, észrevétlenül és váratlanul szegény maradsz. Sok lelkileg gazdag szent, együgyűnek tettette magát a világ előtt, hogy bolondnak látszódva, eltitkolják magukban a nagy bölcsességet és lelki erőt. Izajás atya írja: „Istennek azok a jótettek kedvesek, amelyeket titokban végeznek.” Sínai Szent Nílus pedig azt mondja: „A letakart bőr a testen fehér, a kitakart pedig megégett és fekete.” Így van ez az eltitkolt és nyilvánosságra hozott jótetteinkkel is.