Megbánhatja-e a bűnös tíz nap
alatt a bűneit? Megbánhatja azt Isten határtalan könyörületességének
köszönhetően. Mauricius császár idejében volt egy közismert rabló Konstantinápoly környékén. A
székváros környékén és magában a székvárosban félelem és rettegés uralkodott
miatta. Ekkor maga Mauricius
császár küldött neki egy keresztet annak jeléül, hogy nem fogja bántani, ha megadja
magát. A rabló elfogadta a keresztet és megadta magát. Konstantinápolyba érkezve
a császár lábai elé borult és kérte, hogy bocsásson meg neki. A császár
megtartotta ígéretét, megkegyelmezett neki, és szabadon engedte. De mindjárt
utána nagyon megbetegedett a rabló és megérezte, hogy halálához közeledik. Elkezdte
keservesen bánni a bűneit, és zokogva
kérni Istent, hogy bocsásson meg neki, minthogy megbocsátott neki a császár.
Sok könny kicsordult a szeméből imádsága közben úgy, hogy a zsebkendője,
amellyel törölte könnyeit teljesen át volt ázva. Majd a rabló meghalt 10 nap
sírás és imádság után. Ugyanazon az éjszakán, amikor meghalt, az orvosnak, aki
őt gyógyította, csodás látomása volt álmában: amikor a rabló az ágyán kilehelte
lelkét, fekete démonok gyűltek össze körülötte sok papírral, amelyeken le
voltak írva a halottnak bűnei. Itt megjelent két ragyogó angyal is. Közéjük
mérleget helyeztek, és a démonok boldogan rátették az összes papírjukat, és a
mérlegnek az a fele túlsúlyba került, mert a másik oldal üres volt. „Mit
teszünk mi a mérlegre?” tanácskoztak az angyalok. „Keressünk valami jótettet az
ő életében!” És egyik angyalnak kezébe került az a zsebkendő, amely a bűnbánó
könnyektől átázott. Az angyalok gyorsan rátették azt a mérleg üres oldalára, és
az az oldal egyszerre csak túlsúlyba került az összes papírral szemben. Ekkor a
démonok dühösen üvöltözve elmenekültek, az angyalok pedig elvették a lelket, és
dicsőítve Isten emberszeretetét a mennyországba vitték.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése