A szagok és a szenvedélyek

  

    A titokzatos szellemvilág megérzésén kívül, a szentek meg tudták érezni a jó illatról a jó szellemeket, a bűzről pedig a gonosz szellemeket. Minden világos és tiszta szellem megjelenésekor szerteszét áradt az életadó és jó illat; minden sötét és tisztátalan szellem megjelenésekor pedig szerteszét áradt a fojtó és elviselhetetlen bűz. Az ilyen vagy olyan szag alapján, a szentek megtudhatták, melyik szenvedély hatalmasodott el bizonyos emberen. Így Nagy Szent Eutim felismerte a paráznaság szenvedélyét egy Emil nevezetű szerzetesben, aki Szent Teoktiszt lavrájában élt. Egy alkalommal, amikor utrenye-re ment, Eutim elment Emil cellája mellett és megérezte a parázna démon bűzét. Emil akkor nem cselekedett semmilyen bűnt azon kívül, hogy abban a pillanatban parázna gondolatai voltak, amelyeket szívébe erőltetett a tisztátalan démon. És a szent mindjárt megérezte e démon jelenlétét annál a szerzetesnél. E  megfigyelőképesség ereje még csodásabban mutatkozott meg egy alkalommal Nagy Szent Hilarionnál. Egy fösvény és pénzéhes ember, elküldött Hilarionnak valamennyi zöldségfélét a terméséből. Amikor kihozták azt Hilarion elé, hogy egyen belőle, azt mondta a szent: „Vigyétek ezt innen, nem tudom elviselni a bűzt, amely árad ezekból a zöldségekből! Nem érzitek, hogy bűzlik a fösvénységtől?” Amikor a szerzettársak elcsodálkoztak ezeken a szavakon, mondta nekik Hilarion, vigyétek ezt a zöldséget a marhák elé, és látni fogjátok, hogy még a marhák sem fogják enni. Ezekiás, Hilarion tanítványa, elvitte a zöldségeket és letette a marhák elé. A marhák csak megszaglászták és bőgve elfordították a fejüket.