Az istenfélelem kiűz a szívből minden emberektől való félelmet. Az Ortodox Egyház minden nagy főpapjánál láthatjuk csodálatosan egyesítve a jámborságot és a rettenthetetlenséget. Szent Miklós megfogta a hóhér kardját és kirántotta azt kezéből, nehogy lemészárolja az ártatlan embereket. Aranyszájú Szent János kipellengérezte Eudoxia császárnő gonosz tetteit, tekintet nélkül a következményekre, veszélyeztetve ezzel az életét. És sokan mások hasonlókat tettek.
Idősebb Valentinianus császár meghallgatta Ambrust, ahogyan
kipellengérezte őt, s mondta neki: „Tudtam a rettenthetetlenségedről,
azért is segítettem, hogy téged válasszanak meg püspöknek; javítsd a hibáinkat, ahogy azt Isten
törvénye tanítja, és gyógyítsd az igazságtalanságainkat.” Amikor fiatalabbik Valentinianus császár, az édesanyja
Jusztina javaslata szerint, aki ariánus volt, megparancsolta, hogy Milánóban a székesegyházat adja
rendelkezésre az eretnekeknek, Ambrus a hívő néppel bezárta magát a templomba
és három napig nem akart onnan kijönni, a császárnak és a császárnőnek pedig megüzente,
hogyha akarják az életét, ő készen áll bármikor, hogy „itt a templomban vagy karddal
vagy kopjával átszúrjatok.” Hallva ezt a császár és a császárnő, visszavonták a
parancsot. Amikor valamilyen lázadás tört ki Szalonikiben, amelyben Nagy
Theodosius császár parancsára lemészároltak 7000 embert, Ambrus olyannyira megharagudott a
császárra, hogy amikor az meglátogatta Milánót és be akart menni a templomba, a
szent azt megtiltotta neki. Mondta a császár Ambrusnak: „Dávid is vétkezett, és nem
volt megfosztva Isten könyörületességétől”, amire így válaszolt neki a püspök:
„Hogyha példát vettél Dávidról a bűnben, akkor vegyél példát róla a bűnbánatban
is.” A császár elszégyellte magát, visszafordult és keservesen megbánta az
elkövetett bűnét.