A nagylelkűségről

    Olvasva Isten szentjeinek példáit a hitben való kitartásról és nagylelkűségről mi is egyre kitartóbbak leszünk a hitben és nő a nagylelkűségünk. Amikor Kopronümosz emberei ajánlották Szent Istvánnak, hogy tagadja meg az ikonok tiszteletét és azzal járjon kedvében a képromboló császárnak, István kinyújtotta a kezét, becsukta a tenyerét és azt mondta: „Hogyha bennem csak egy maréknyi vér lenne, azt is kiontanám a Krisztust ábrázoló ikonért.” Mauricius császárnak hat fia volt, közülük a legfiatalabb még csecsemő. A legkisebb fia miatt a császár a palotájában egy dajkát tartott, aki őt etette. Mauricius császárt súlyos szerencsétlenség érte: Phókasz megfosztotta őt trónjától és halálra ítélte őt és mind a hat fiát. Mauricius szeme láttára a fiait egyenkét ölték meg. Amikor a dajka oda kellett, hogy adja a császár hatodik fiát a kivégzésre, ő nagylelkűen együttérzett a szerencsétlen császár és gyerekei sorsával, és abban a pillanatban elhatározta, hogy megóvja, és életben hagyja a császár legfiatalabb fiát. Ezért amikor követelték kebléről a császár fiát, ő alávetette saját fiát, és így a dajka fiát ölték meg. Majd végül Mauricius császárt is lekaszabolták. Mauricius császár legfiatalabb fia felnőtt, és a dajkát saját édesanyjának tekintette. Amikor viszont a dajka felfedte előtte a titkot, ő nagyon komollyá vált és elhagyta az e világi életet, elvonult a Sínai-hegyre, ahol szerzetesi fogadalmat tett és Istennek szentelte magát, hogy ezzel a tettével megszentelje azt az ártatlan kisdedet, akit helyette vetettek a halálba.