Aki Krisztusért teszi, százszorosan nyeri azt vissza (Mk 10,29-30)

 

    Isten százszorosan adja vissza a kölcsönt, amit neki kölcsönadnak a szegényeken keresztül. Volt egyszer egy keresztény asszony, aki pogány emberrel élt házasságban. Szeretetben és szegénységben éltek. Amikor nagy kínlódással megtakarítottak 50 ezüstpénzt, mondta a férj az asszonynak, hogy azt a pénzt hiteldíjért valakinek oda kell adni, mert különben lassanként megeszik a megtakarított összeget és újra pénz nélkül maradnak. Az asszony válaszolt neki: „Hogyha azt kölcsön akarod adni, akkor a keresztények Istenének add.” „És hol van a keresztények Istene?” kérdezte a férje. Az asszony elvezette őt a templom elé és mondta neki, hogy ossza szét az összes pénzt a templom előtt lévő koldusoknak, mondván a férjének: „A keresztények Istene ezt elfogadja majd tőlük, mert ezek mind az Övéi.” Szétosztva mind az 50 ezüstpénzt a szegényeknek, visszamentek az otthonukba. Nos, bizonyos idő elteltével ők kenyér nélkül maradtak a házban. Akkor mondta az asszony a férjének, hogy menjen a templomhoz és majd megkapja Istentől a pénzt, akinek valójában adta. Elment a férje és a templomnál csak koldusokat látott, tanácstalanságában, hogy ki fog neki pénzt adni, sétált a templom körül. Egyszer csak maga elé nézve meglátott egy ezüstpénzt. Ő azt fölvette, vett rajta egy halat és hazavitte. Panaszkodott a férj az asszonynak, hogy senkit sem látott és senki sem adott neki semmit, hanem csak véletlen talált egy ezüstpénzt. Válaszolt neki az asszony: „Isten láthatatlan és láthatatlan módon rendez el mindent.” Amikor az asszony felvágta a halat, talált benne egy fényes követ. Odaadta azt a férjének, a férje pedig elvitte a kereskedőnek, hogy megpróbálja, hátha kap valamit azért a kőért. A kereskedő fölkinált neki 5 ezüstpénzt, az ember pedig elnevette magát, gondolva, hogy a kereskedő viccel, mivel olyan nagy árat kínált. A kereskedő viszont azt gondolta, hogy az ember azért nevet, mert kevés pénzt kínált neki, azért fölkínált 10, utána 15, majd 30 és végül 50 ezüstpénzt. Rájött az ember, hogy az valamilyen értékes kő lehet és elkezdett szabadkozni. A kereskedő egyre magasabbra emelte az árát, még végül elérte a 300 ezüstpénzt. Akkor az ember elfogadta a 300 ezüstpénzt és boldogan elindult haza. „Látod-e milyen jó a keresztények Istene?” mondta neki az asszony. Az elámult férj mindjárt megkeresztelkedett és ezután a feleségével együtt dicsőítették Istent.