Látomások a túlvilágról

 

    „Ki jött vissza a túlvilágról, hogy szóljon nekünk?” kérdezik a hitetlenek. A következőt kell nekik válaszolni: Bűnbánatot végezzetek, hogyha meg akarjátok tudni; váljatok méltóvá és látni fogjátok. Szent Habakuk angyallal utazott. Szent Miropia az angyalok sokaságát látta, köztük Szent Izidor vértanút. Pecseri Szent Atanáz két napig feküdt holtan ebben a világban, és csak a másikban élt. Amikor visszatért a lelke a testébe, körülvették őt és kérdezték: Hogyan éledtél fel? Mit láttál? Mit hallottál? Ő nem akart beszélni, a rémülettől, amit a túlvilágon látott, csak ennyit mondott: „Mentsétek magatokat!” Amikor tovább nógatták, hogy többet mondjon nekik arról, amit a halála után látott, ezt mondta: „Hogyha el is mondanám, akkor sem hinnétek el és nem fogjátok azt tenni, amit mondok.” A további kérdezgetés hatására ezt mondta: „Mindenkor bánjátok bűneiteket, imádkozzatok az Úr Jézus Krisztushoz és az Ő tisztaságos Anyjához.” A mi időnkben is vannak tetszhalálról szóló történetek. Mindnyájuk látomása és vallomása, akik tetszhalálban voltak és ismét visszatértek az evilági életbe, nem ellentmondók, hanem egymást kiegészítők. Ugyanis: minden halott lát egy részt a túlvilágból, amely túl hatalmas, összehasonlíthatatlan ezzel a világgal. Sokan látják a haláluk idején saját rokonaikat, akik régen meghaltak, és velük beszélgetnek. Az szinte már természetes jelenség. Vevcsani faluban 1926-ban halálán volt Melét P., és saját gyermekeivel beszélgetett, akik már 20 éve holtak voltak. Amikor az élő rokonai mondták neki: „Te félrebeszélsz!”, ő válaszolt: „Nem beszélek félre, hanem beszélgetek velük, mint veletek is, hisz látom őket, ahogy titeket is látlak.”