Senki sem, még az Úristen sem oktatja szívesen a kevélyt. Senki sem törődik azzal, hogy tanácsot adjon annak aki azt kiáltja, hogy ő mindent tud. Az alázatosoknak nyilatkoztatnak ki titkokat, mondja bölcs Sirák (3,19). Dávid pedig azt mondja, hogy az Úr vezérli az alázatosakat, megtanítja útjaira a szelídeket (Zsolt 24,9). Kevély az, aki mindenkit tanítani akar, de senkitől sem akar tanulni; jámbor pedig az, aki senkit sem akar tanítani, de szüntelenül kívánja, hogy bárkitől valamit megtanuljon. Üres kalász a szántóföldön fölemelt fejjel, és telt kalász ledöntött fejjel! Óh, kevély ember, hogyha valahogy az őrangyalod levenné a függönyt szemeidről és megmutatná neked a végtelen sokaságát mindannak amit te nem tudsz, akkor te letérdelnél minden ember előtt, aki előtt kevélykedtél és megaláztál, majd sírva felkiáltanál: Bocsáss meg, bocsáss meg! Én semmit sem tudok! Az alázatosnak és vallásosnak gyakran kinyilatkoztatik az is, hogy mikor fog meghalni, a kevélyt pedig a halál váratlanul éri. Nagy Szent Gergely meséli bizonyos Kárpusz püspökről, aki mindennap liturgiát szolgáltatott, hogy egy alkalommal megjelent neki valaki a túlvilágról és azt mondta: „Folytasd azt amit csinálsz, és nekem szolgálva ne lankadjanak el lábaid és ne fáradjanak el kezeid. És Nagyboldogasszony ünnepén eljössz majd hozzám és én odaadom neked jutalmadat a mennyei országomban, mindazokkal együtt, akikért imádkoztál az istentiszteleteken.” Egy év elteltével a Nagyboldogasszony ünnepén, Kárpusz püspök befejezve az istentiszteletet, elbúcsúzkodott papjaitól, és átadta Istennek lelkét. Arca pedig felragyogott, mint a nap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése