A madarak és a szent nők

 

    Bátorságot és türelmet, amelyet példákban mutatott be sok ezer keresztény vértanúnő, megvilágították ragyogó dicsőséggel mindegyik oldalát a keresztény egyház történetének könyvét. Nos, amennyire csodálatraméltók ezek a példák a készséges vértanúnőkről, nem kevésbé csodálatraméltók a példák az ismert és ismeretlen keresztény aszkétanőkről is. Mert az aszkézis semmi más, mint hosszantartó szenvedés. Pál, a Monemvaszia püspöke, átadott az utódoknak egy tanúságos példát az aszkétanőkről. Amikor ő még a világban élt, és a császári adót szedte össze, megtörtént, hogy megszállt egy kolostorban. Látva, hogy a hollók nekiesnek a gyümölcsfáknak, törik azok ágait a gyümölccsel együtt, és úgy azt elviszik, elcsodálkozott ezen, és a szerzetesekkel együtt elindult utánuk, hogy meglássa, hova viszik azt a gyümölcsöt. Gyalogolva, eljutottak valamilyen áthatolhatatlan ligethez, melynek az aljára ereszkedtek le a hollók, otthagyták a letört gyümölcsfák ágait és gyorsan visszafordultak. Körülnézve, találtak egy barlangot, és benne három aszkétanőt. A legidősebb közülük elmesélte az élettörténetüket: ő nemes származású konstantinápolyi volt. Amikor meghalt a férje, egy másik főnemes erőszakkal akarta feleségül venni. Nos ő már elhatározta, hogy az első férje után, a maradék életét szüzességben éli le. Ezért szétosztotta a javait a szegényeknek, magához vette a két szolgálóját, és velük együtt menekült erre a helyre. Tizenegy évet töltöttek el ők itt, böjtben és imádságban, nem látva senkit és őket sem látva senki, az Istenen kívül. És Isten Gondviselése elrendezte, hogy a madarak hozzák nekik a gyümölcsöt táplálékul. Ekkor ők megkérték az igument, hogy hozzon nekik Szent Áldozatot, hogy áldozhassanak. Amikor áldoztak, három napra rá mind a három szent nő elhunyt, és a szerzetesek tisztességesen eltemették őket.