A templomba járásról

  

    Ha megkérdezitek az embereket, hogy miért nem mennek a templomba imádkozni, általában ezt a választ fogjátok kapni: Nincs időm, muszáj dolgoznom! Nézzétek meg azokat az embereket, akik csak dolgoznak és nem mennek a templomba, akik csak a munkájukban bíznak; és hasonlítsátok őket össze azokkal, akik beosztják az idejüket munkára és imádságra, és gyorsan megbizonyosodtok arról, hogy ezek a másikak jómódúabbak, és ami a fontosabb, elégedettebbek. Mesélik két szabóról, akik szomszédok voltak, hogy különböztek egymástól a munkában, az imádságban, birtokukban és elégedettségükben is. Egyiknek nagy családja volt, a másik pedig egyedülálló férfi. Annak az elsőnek szokása volt, hogy minden reggel elment a templomba imádságra, míg a magányos ember sosem ment a templomba. Az az első nem csak, hogy kevesebbet dolgozott, hanem még ügyetlenebb mester is volt a másiktól. Amannak mindene megvolt az elégedettséghez, emez meg nélkülözött. Megkérdezte hát tőle, hogy hogyan van meg neki mindene, habár kevesebbet dolgozik, mint ő. Az ájtatos ember azt válaszolta, hogy ő a templomba menet minden nap útközben talál elveszett aranyat. Elhívta a magányos szomszédját, hogy jöjjön ő is vele az imára, és majd elosztják a talált aranyat. És mindkét szomszéd elkezdett rendszeresen járni a templomba, és nem sok időre rá kiegyenlítődtek bőségben és elégedettségben.Természetesen semmilyen aranyat nem találtak útközben, de az Isten áldása szaporította a bőséget az igaz ájtatos embereknek. Azoknak, akik mindenekelőtt az Isten országát és annak igazságát kérik Tőle, Isten megszaporít és hozzátesz minden többit, ami szükséges a testi élethez.