Két ok, amiért nyomor éri az embereket

    Gyakran ér bennünket váratlanul nyomor, és mi hiába kérdezzük, hogy miért. Csak Krisztus egyháza tudja megmagyarázni minden nyomornak az okát. Minden nyomort az egyház általában két csoportra oszt fel: az elsőben azok vannak, amelyek a bűnösöket éri, a régi nem megbánt bűnökért, a másikban azok, amelyek az igazakat érik, és arra szolgálnak, az Aranyszájú szavai szerint, „hogy elnyerjék velük az üdvösség koszorúját, mint Lázár és a Jób esete”. Eudocia császárné titokban egyezett az Eutiches eretnekségével, hallgatva a tanácsokat az alattomos Chrysaphius eunuchtól. De váratlanul baj érte. Egy nap a férje, Theodosius császár, hozott a császárnének egy különlegesen nagy almát. A császárné elküldte az almát a beteg Paulin szenátornak; ez pedig, a császár iránti szeretetéből, elküldte ugyanazt az almát Theodosius császárnak. Ez indítóokot adott a császárnak arra, hogy gyanakodjon a felesége megengedhetetlen viszonyára a szenátorral. Akkor a császár megkérdezte a császárnét, hol van az az alma? A császárné hazudva mondta: megettem! Ez még jobban megerősítette a császár gyanakvását, és ő elűzte Eudociát Palesztinába. Idővel Eudocia kigyógyult az eretnekségből, és a palesztinai nagy lelkészek tanácsára, teljesen visszatért az Ortodox hitre. A császárné nyomora nem a jogtalan viszonyoktól keletkezett Paulinnal – abban a császárné teljesen ártatlan volt – hanem az ő eretnek hajlama miatt. A másik másmilyen eset: Marcianus császár, mint hadvezér, utazva Filippopoly közelében, meglátta egy ember tetemét az úton, és őszinte könyörületességből leszállt a lóról és elkezdte a hullát eltemetni. Közben valaki arra járt és látva ezt, a bíróságon a hadvezért gyilkosnak mutatta be. Marcianust halálos büntetésre ítélték volna, ha egyhamar Isten kinyilatkoztatása folytán, nem tudódott volna meg az igazi gyilkos. Ez a nyomor a második csoportba tartozik – „üdvösség koszorújának elnyerése“. Marcianus hadvezért nemsokára ezután császárnak választották.