A szentségek olyan, a pap által végzett látható tevékenységek, amelyek által a láthatatlan csodatévő megváltó erők - amelyeket isteni kegyelemnek nevezünk – átszállnak azokra, akiken végzik. Az egyházban hét szentség van: keresztség, bérmálás, eucharisztia, bűnbánat, egyházi rend, házasság és betegek kenete. Többet megtudhatunk az első szentségről Szent Ignjatije Brjančaninov könyvéből:
Kereszteléskor az ember bűnbocsánatot nyer az ősbűntől, amit az ősatyáktól örökölt, és azoktól a bűnöktől, amelyeket saját maga követett el a keresztségig. Kereszteléskor az embernek szabadság adatik: ő többé nem tűri a bűn kényszerét, hanem saját akarata szerint választhat a jó és rossz között. Kereszteléskor a Sátán, aki minden bukott emberben lakozik, száműzve van az emberből. Minden keresztelt embernek adatott, hogy saját akarata szerint válasszon, vagy marad Isten temploma és a Sátántól mentes marad, vagy elpártol Istentől és újra a Sátán lakóhelyévé válik (Mt 12, 43-44). „Keresztséggel a tisztátalan lélek kiűzetett az emberből és távozik a víz nélküli (nem kereszteltek) és hitetlen lelkekbe, de köztük nem talál megnyugvást: mert a démonok megnyugvása abból áll, hogy gonosz tettekkel megkísértik a megkeresztelteket – mivel akik nincsenek megkeresztelve, már elejétől fogva az övéi – ezért ő a megkereszteltekbe hét másik lélekkel tér vissza. Minthogy létezik hét kegyelmi ajándék a Szentlélektől, úgy létezik hét ravasz gonosz lélek is. Amikor az ördög visszatér a megkereszteltbe és azt üresen találja, mivel restsége miatt nem áll ellen az ellenségeknek, amikor beleköltözik, nagyobb gonszságot tesz vele mint korábban. Aki megtisztult a keresztséggel és újra beszennyezte magát, nem reménykedhet a másik keresztségben, de reménykedhet a nehéz bűnbánatban” (Ohridi Szent Theophülaktosz értelmezése, az említett evangéliumi idézetre). Cselekedve a jót, amely a megújult emberi természetre jellemző, a megkeresztelt ember kibontakoztatja magában a kegyelmi ajándékokat, melyeket a Szentlélektől kapott kereszteléskor. Bár azok önmagukban változatlanok, oly mértékben világítanak az emberben, amennyivel az ég felhőmentesebb. Ellenkezőleg, gonoszságot cselekedve keresztelés után, az feleleveníti a bukott emberi természetet, és az ember többé-kevésbé elveszíti a lelki szabadságát: a bűn újra hatalmat kap az ember felett, az ördög újra bejut az emberbe, uralkodójáva és vezetőjévé válik. Aki Isten jobbjával szabaddá vált a kínos és nehéz rabságból, saját akaratából újra láncokban, rabságban, fogságban, pokolban találja magát. Többé-kevésbé ilyen szerencsétlenségben részesül az ember, attól függően milyen bűnöket enged meg magának, és milyen mértékben szokott hozzá a bűnös élethez. A bűnt, amely az emberben él, és rajta erőszakot követ el, szenvedélynek nevezik. A szenvedély nem mutatkozik mindig láthatóan: az elrejtőzve élhet az emberben, ezáltal elpusztíthatja a lelket. Azoknak, akik hittek és megkeresztelkedtek, az apostol mondja: Az éjszaka előrehaladt, a nappal pedig elközelgett. Vessük el tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük magunkra a világosság fegyvereit. Mint nappal, járjunk tisztességesen; nem tobzódásban és részegeskedésben, nem bujálkodásban és kicsapongásban, nem civódásban és versengésben, hanem öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust, és ne dédelgessétek testeteket az érzéki vágyakban! (Róm 13,12-14). Felkészülés a keresztségre, az az igaz bűnbánat. Az igaz bűnbánat nélkülözhetetlen feltétel ahhoz, hogy a keresztség méltón legyen befogadva - a lélek üdvösségére. Az ilyen bűnbánat a következőkből áll: saját bűneink beismeréséből, megbánásából, meggyónásából és a bűnös élet elhagyásából. Más szóval: a bűnbánat öntudat a bukásunkról, öntudat az Üdvözítő nélkülözhetetlenségéről; a bűnbánat a bukott természetünk elítélése és annak megtagadása, hogy természetünk megújulhasson. Szükségszerű, hogy edényünk – edénynek nevezem az ember elméjét, szívét és testét, az Isten kegyelméhez képest – előtte megtisztuljon a Lélek adományának befogadására és megőrzésére, amit a keresztség nyújt. Szükségszerű nem csak az, hogy tiszta legyen az edény, hanem óvatosan át is kell azt nézni; hogy a sérülések, amelyek rajta vannak, főleg a repedések, figyelmesen ki legyenek javítva; ha a hibák megmaradnak, akkor az élő víz (Jn 7,38), amely a keresztséggel beömlik az edénybe, nem fog bennemaradni: az ő legnagyobb szerencsétlenségére, kifolyik belőle. Repedéseknek nevezem a bűnös szokásokat. Szükségszerű, hogy a mi Jeruzsálemünk minden oldalról jó magaviselettel és jó szokásokkal legyen körülvéve, mint falvakkal. Ilyen előkészületek nélkül, milyen haszon lehetséges a keresztségtől? Milyen haszon lehetséges a keresztségtől, amikor elfogadva azt felnőtt korunkban, egyáltalán nem értjük ennek a szentségnek a fontosságát? Milyen haszon lehetséges a keresztségtől, amikor megkapva azt gyermekkorunkban, utána teljes tudatlanságban maradunk arról, amit kaptunk? Milyen haszon lehetséges a keresztségtől, amikor nem értjük a bukásunkat, amikor még csak el sem ismerjük azt, hogy természetünk a legszomorúbb állapotban van? Mi hasznunk, amikor a bukott természetünk jócselekedeteit a legfinomabbnak és a legértékesebbnek tekintjük? Amikor kitartóan igyekszünk éppen ilyen jót cselekedni, és nem vesszük észre, hogy az bennünk csak táplálja és életre kelti az önszeretetet, hogy az egyre távolabbá visz bennünket Istentől, hogy csak megerősíti és megszilárdítja a bukásunkat és elszakadásunkat? Milyen haszon lehetséges a keresztségtől, amikor még a halálos bűnöket sem tekintjük bűnnek. Pl.: a házasságtörést és annak mindenféle módját, amelyeket az élet édességének nevezzük? Annak, aki az Ajándékot nem használja az Ajándékozó akarata és parancsai szerint, aki nem bontakoztatja ki magában a keresztség kegyelmét, az evangélium parancsai szerint cselekedve, hanem a talentumot, amit rábíztak, a földbe ássa – azaz elássa és eltemeti a keresztség kegyelmét, tönkreteszi saját magában annak minden hatását, és teljesen átadja magát a földi gondoknak és élvezeteknek – tőle Krisztus ítéletén elveszik a keresztség kegyelmét. Aki méltatlanul birtokolja a kegyelmet, azt a külső sötétségre fogják vetni; lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás (Mt 25,30). A keresztség megismételhetetlen szentség. Minthogy az életre való születés (létrejövés) csak egyszer történhet meg, úgy az új életre való születés – keresztség – csak egyszer végezhető el. Minthogy különböző betegségeket, amelyek erőt vehetnek az emberen a születése után – s amelyek megtámadják, megrendítik és rombolják az életét – különböző gyógyszerekkel gyógyítják, amelyek támaszukat az élet erejében találják, amely az élettel együtt adatott. Hasonlóan a keresztség után elkövetett különböző bűnök bűnbánattal gyógyíthatók, mely hatása a Szentlélek kegyelmén alapszik, amely az emberbe a szent keresztséggel van belepalántálva, és abból áll, hogy fejlesszük magunkban ezt a kegyelmet, amely le van takarva és le van fújtva bűnökkel. Végezetül idézném Szent Nikolaj Velimirovićot, a gyerekek keresztelésével kapcsolatosan: „Veszélyes hazugságot prédikálnak azok, akik mondják, hogy nem kell a gyerekeket megkeresztelni, hanem amikor felnőnek és megtudják mi az a hit, csak akkor kell őket megkeresztelni. Ember és ember fia, dugd be a füledet az ilyen ostoba szavakra. Ha gyermeked keresztség nélkül hal meg, a túlvilágba tisztátalanul megy be, és nem válik Isten fiává. Kivel lesz tehát az örökkévalóságban, és kiének fogják nevezni? Nézd, te nem várod meg, hogy gyermeked felnőjön és megtudja mi a víz, tej, méz, kenyér, orvosság, és hogy csak utána add neki mindezt. Hanem ezeket úgy adod neki, hogy ő nem is tudja mi az. Te tudod mi jó az ő számára, azt neki is tudnia kell a bölcsőben? És ha a gyermekednek gégegyulladása van, gyógyítani fogod vagy megvárod, hogy felnőjön és megtudja mi az a gégegyulladás? Az örökölt bűn pedig összehasonlíthatatlanul súlyosabb betegség a gégegyulladástól. Ha a gégegyulladásból gyógyítod a gyermekedet, gyógyítsad attól a súlyosabb betegségtől is, melynek orvossága a keresztség. Hogy ne haljon meg gyermeked keresztség nélkül, mert különben sehol nem fogsz találkozni a lelkével az örökkévalóságban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése