Őrizzétek, drága gyermekem, a
nyelvet mint a földet. A szót el lehet veszíteni úgy, mint a várost, mint a
földet, mint a lelket. De mi a nemzet, ha elveszti a nyelvét, földjét, lelkét?
Ne tegyetek idegen szót szátokba. Ha átveszed az idegen szót, tudd, hogy azt
nem sajátítottad el, hanem magadat idegenítetted el. Jobb, ha elveszted a
földed legnagyobb és legszilárdabb városát, minthogy elveszítsd a legkisebb és
legjelentéktelenebb szót saját nyelvedből. A földeket és országokat nem csak
kardokkal hódítják meg, hanem nyelvekkel is. Tudd, hogy ellenséged olyan
mértékben hódított meg és igázott le, ahány szavadat megsemmísítette és
sajátjából belecsempészett. Az a nemzet, amely elveszíti szavait, megszűnik
létezni nemzetként. Létezik, gyermekem, betegség, amely megtámadja a nyelvet,
úgy mint fertőzés a testet. Emlékszem én ilyen nyelvi fertőzésekre és
dögvészekre. Ez leggyakrabban a nemzetek határain történik, ahol érintkezik az
egyik nemzet a másikkal, ahol az egyik nemzet nyelve súrlódik a másik nemzet
nyelvével. A két nemzet, drágaságom, bír egymással harcolni és békében lenni. Két
nyelv sohasem tud kibékülni. Két nemzet tud élni egymással a legnagyobb békében
és szeretetben, de a nyelvük csak harcolni tud egymással. Bármikor, ha két
nyelv talákozik és összekeveredik, ők olyanok mint két hadsereg az élet-halál
közötti harcban. Mindaddig, amíg abban a harcban mindkét nyelv hallatszik, a
harc egyenjogú, amikor viszont egyik elkezd jobban és többet hallatszódni a
másiknál, az felülkerekedik. Végül csak egy hallatszik. A harc véget ért.
Elveszett egy nyelv, elveszett egy nemzet. Tudd, gyermekem, hogy az a harc a
nyelvek között nem egy-két napig tart, mint a hadseregek közötti csata, és nem
egy-két évig, mint a nemzetek közötti háború, hanem egy vagy két évszázadig,
ami a nyelvnek ugyanolyan kevés idő mint az embernek egy vagy két pillanat.
Ezért, gyermekem, jobb elveszíteni az összes csatát és háborút, mint
elveszíteni a nyelvet. Az elveszített nyelv után, nincsen nemzet. Az ember
megtanulja a saját nyelvét egy év alatt. Nem felejti azt el, amíg él. Ameddig
létezik a nemzet, azt nem felejti el. Az idegen nyelvet az ember szintén
megtanulja egy év alatt. Ennyi időre van szüksége, hogy lemondjon a saját
nyelvéről és elfogadja az idegent. Drága gyermekem, ez az a fertőzés és veszte
a nyelvnek, amikor az ember egyenként elkezd lemondani saját nyelvéről és
elfogadja az idegent, azért mert úgy akarja, vagy mert muszáj neki. Gyermekem,
én is használtam háborúban a nyelvet mint legveszélyesebb fegyvert. Eresztettem
én is fertőzéseket és dögvészt a hadseregem élvonalán az ő nyelvükre. Az ostrom
ideje alatt és még sokáig azután küldtem pásztorokat, földműveseket, kézműveseket
és csavargókat, hogy árasszák el a városaikat és falvaikat mint szolgák, rabok,
kereskedők, latorok, kéjencek és örömleányok. Hadvezéreim és csapataim már
félig hódolatba ejtett földre és városokba jöttek. Több vidéket hódítottam meg
nyelvvel mint karddal. Óvakodjatok, gyermekem, az idegennyelvűektől. Eljönnek
észrevétlenül, nem tudod mikor és hogyan. Hódolnak neked és félreállnak minden
lépésednél. És mivel nem tudják a nyelvedet, hízelegnek és kedveskednek,
ahogyan azt a kutyák teszik. Sohasem tudod mit gondolnak, és nem is tudhatod,
mert általában hallgatnak. Azok, akik elsőként érkeznek, hogy kikémleljék a
helyzetet, megüzenik azt másoknak, és már ott is vannak, az éjszaka folyamán odakúsznak
hosszú sorokban, mint a hangyák, amikor eledelt találnak. Egy nap arra ébredsz,
hogy minden oldalról tömegesen körül vagy véve idegennyelvűekkel. Ekkor tudod
meg, hogy nem némák, és hogy van nyelvük és énekük és saját körtáncuk és
szokásuk. Egyre hangosabbá és fülsüketítővé válnak. Többé nem kérnek, sem
koldulnak, hanem követelődznek és rabolnak. Te pedig maradsz a sajátodon, de
idegen földjén. Nem maradt számodra más hátra, csak az, hogy zavard őket vagy
menekülj, ami neked kivitelezhetőbbnek tűnik. A földre, amelyet ily módon
elfoglalnak az idegennyelvűek, nem kell hadsereget küldeni. A hadseregük ide
már csak azért jön el, hogy elvegye azt, amit a nyelv meghódított. A nyelv,
gyermekem, szilárdabb minden erődménynél. Amikor ellenséged áttöri minden
erődítményedet és váradat, ne essél kétségbe, hanem nézd és hallgasd mi van a
nyelvvel. Ha a nyelv érintetlen maradt, ne félj. Küldjél kémeket és
kereskedőket, hogy mélyen behatoljanak a falvakba és városokba és hallgassák. Ott,
ahol a mi szavunk visszhangzik, ahol még vele beszélnek, és ahol mint a régi
aranypénzt forgatják a szavunkat, tudd, gyermekem, hogy az még a mi országunk,
függetlenül attól, hogy ki uralkodik benne. A királyok váltják egymást, az
országok tönkremennek, a nyelv és a nemzet az, amely megmarad, és majd így a
meghódított föld része és vele a nép előbb-utóbb újra visszatér a saját nyelvi
és saját nemzeti anyaországához. Jegyezd meg, gyermekem, hogy semmilyen hódítás
és kiválás nem olyan veszélyes a nemzetnek, mint amennyire káros a nemzedéknek.
Az káros lehet csak egy nemzedéknek, de nem a nemzetnek. A nemzet, gyermekem, időtlenebb
a nemzedéktől és minden országtól. Előbb-utóbb a nemzet egyesülni fog mint a
víz, amikor megrepednek a gátak, amelyek szétválasztják azt. A nyelv,
gyermekem, a nyelv az a víz, amely mindig egyforma a gát mindkét oldalán, amely
majd mint a halk és hatalmas erő, amely hegyeket mos, újra összeköti a nemzetet
egy szülőföldbe és egy országba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése