Újra megérkezett karácsony ünnepe. Fogadjuk mi is szívünkbe az Újszülött Krisztust, mint ahogy befogadta Őt a cipész fia az alábbi elbeszélésben.
Élt egyszer egy cipész. Özvegy maradt, de volt egy kisfia. És lám, Krisztus születésének ünnepe előtt a fiú mondta az apjának: „Ma eljön hozzánk vendégségbe a Megváltó.” „Ugyan már”, hitetlenkedett a cipész. „Majd meglátod, el fog jönni. Személyesen mondta ezt nekem, álmomban.” A fiú várta a kedves vendéget, nézett ki az ablakon, de senkit sem látott. Egyszer csak észrevette, hogy kint az udvaron két fiú ver egy kisebbet, aki még csak nem is védekezik. Kiszaladt a cipész fia, és szétzavarta a támadókat, a megvert gyereket pedig bevezette a házba. Az apja és ő megetették, megmosdatták, megfésülték, és ekkor a cipész fia azt mondta: „Apa, van két pár csizmám, az új barátomnak a lábujjai pedig kilógnak a cipőjéből. Odaadnám neki az én jó csizmámat, mert kint nagyon hideg van. Különben is, ma ünnep van!” „Legyen, ahogy óhajtod”, egyezett bele az apa. Odaadták a kisfiúnak a jó csizmát, és ő boldogan indult haza. Elmúlt valamennyi idő, és a cipész fia nem vált el az ablaktól, várta vendégül az Üdvözítőt. Egy koldus ment el a házuk mellett, és kérlelve mondta: „Jóemberek! Holnap karácsony, és már három napja, hogy semmit sem ízleltem meg, adjatok nekem enni, Krisztusért!” Az apja és ő megetették és megitatták az öreget, és az boldogan távozott tőlük. A fiú pedig egyfolytában várta Krisztust, és már aggódni kezdett. Eljött az éjszaka, felgyulladtak kint a lámpások, és hóvihar volt. Egyszer csak fölkiáltott a cipész fia: „Jaj, apuci! Egy asszony áll az oszlop mellett, méghozzá egy kisgyerekkel. Nézd, hogy fáznak, szegények!” A cipész fia kiszaladt, és bevezette a házba az asszonyt és a gyereket. Megetették és megitatták őket, ezután azt mondta a fiú: „Hogyan menjenek ki a hidegre? Apa, töltsék el nálunk az éjszakát.” „Hát hol tudnának nálunk aludni?”, kérdezte a cipész. „Íme, hol: te a kanapén, én a ládán, ők pedig a mi ágyunkon.” „Hát jól van, legyen úgy.” Végül mindnyájan lefeküdtek aludni. A gyerek pedig azt álmodta, hogy végre eljött hozzá az Üdvözítő, és gyengéden azt mondta neki: „Édes gyermekem! Légy boldog egész életedben.” „Uram, én nappal vártalak Téged”, mondta csodálkozva a fiú. Az Úr pedig mondta: „Nos, háromszor jöttem hozzád, kedvesem. És háromszor befogadtál Engem. Méghozzá úgy, hogy szebben el sem lehet képzelni.” „Nem tudtam, Uram. De mikor?” „Nem tudtad, de befogadtál. Először nem egy kisfiút mentettél meg a betyár gyerekektől, hanem Engem. Hajdan a gonosz emberektől köpködést és sebeket kaptam, hasonlóan, mint ez a gyerek... Köszönöm neked, édesem.” „Uram, és mikor jöttél hozzám másodszor? Egész nap néztem ki az ablakon”, kérdezte a cipész fia. „Másodszor egyáltalán nem a koldus, hanem én jöttem hozzád ebédre. Te és édesapád csak kenyérhéjat ettetek, nekem pedig az ünnepi kalácsot adtátok.” „És harmadszor, Uram? Hátha harmadszorra már felismernélek?” „A harmadik alkalommal még nálad is aludtam, Édesanyámmal.” „Hogyhogy?” „Mint amikor egyiptomba kellett menekülnünk Heródes elől. Te is hasonlóan, mint az egyiptomi sivatagban, az oszlopnál találtál rá Édesanyámra, és beengedtél bennünket a tetőd alá. Legyél boldog mindörökké, édesem!” Amikor a fiú reggel felébredt, először azt kérdezte: „Hol van az asszony és a gyerek?” Körülnézett, de a házban már nem volt senki. A jó csizmák, amelyeket előző nap odaajándékozott a gyereknek, újra ott állnak a sarokban, az asztalon pedig az érintetlen ünnepi kalács. A szívében viszont kimondhatatlan öröm volt, olyan, amilyet még sohasem érzett.
Е példabeszéd a következő könyvből származik: Sto hrišćanskih priča za čitanje i razmišljanje Bilo jednom, melyeket Olga Kljukin jegyzett föl.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése