Az ima nagyon fontos, olvashatjuk Szent Pál apostol levelében. Szüntelenül imádkozzatok! (1Tssz 5,17) – mondja ő, s ezt erősíti meg Kronstadti Szent János (1829–†1908) orosz ortodox pap és egyházi író is, aki így fogalmaz az Életem Krisztusban című könyvében:
Hidd és reméld, hogy amilyen könnyű számodra a lélegzetvétel, és ezáltal az élet, vagy az evés és az ivás, ugyanígy még a hitnél is könnyebb, hogy az Úrtól elnyerd valamennyi lelki adományt. Az ima a lélek lélegzése, az ima – lelki táplálék és ital. Az ima élő víz, amellyel a lélek a szomjúságát csillapítja. Az ima Isten bölcsességének, jóságának és mindenható erejének a szemlélése saját magunkban, az emberekben és a dolgok természetében; az ima a szüntelen hálaadás állapota. Az ima Isten szemlélése, a teremtmény merész beszélgetése a Teremtővel, a lélek áhítatos megállása az Ő színe előtt, a környező világ elfeledése az Ő kedvéért, levegő, fény, életet adó melegség, a vétkekből való megtisztulás, Krisztus édes igája – könnyű terhe. Az ima mindig tudatában van saját erőtlenségének és lelki szegénységének. Az ima a lélek megszentelődése, az eljövendő boldogság előíze, az angyalok örvendezése, mennyei eső, amely felüdíti, megöntözi, és termővé teszi a lélek talaját, a test és a lélek ereje és erőssége, a gondolatok megtisztulása és felfrissülése, az arcunk felderülése, a szellem vidámsága, arany kötelék, amely összefűzi a teremtményt a Teremtőjével, éberség és bátorság az élet minden bajában és kísértései közepette, az élet fényforrása és siker a földi dolgokban, angyali méltóság; a hit, a remény és a szeretet megerősítése. Az imádság közösség az angyalokkal és a szentekkel. Az ima: életünk megigazítása, a szívbeli töredelem és a könnyek anyja; az irgalmasság cselekedeteinek ösztönzője, az élet biztonsága, a halálfélelem elűzője, a földi kincsek megvetése, vágyódás a mennyei javak után, várakozás a világ Bírájára, az általános feltámadásra és az eljövendő életre, törekvés az örök kínoktól való megszabadulásra, az Úr irgalmának szakadatlan keresése, minden ember szeretetteljes befogadása a szívünkbe; a menny lehívása a lélekbe, a Legszentebb Háromság lakozása a szívben, amint megmondatott: „hozzá megyünk és benne fogunk lakni” (Jn 14,23). Az Isten Igazság, ezért imádságomnak igaznak kell lennie, amint az életemnek is. Az Isten Világosság: imádságomat az értelem és a szív világosságában kell felajánlanom. Az Isten Tűz: imádságomnak, akárcsak az életemnek, lángolónak kell lennie. Az Isten szabad, ezért imádságomban szabadon kell kiöntenem a szívemet. Ha csak szívből Istenre gondolsz, ha csupán kívánod az Istennel való szívbeli egyesülést, Ő máris veled van. Az imádságban elengedhetetlen a szándékos, tudatos és teljes alázat. Az alázat lerontja az ellenség minden cselvetését. Óh, mennyi rejtett büszkeség van bennünk! Azt mondjuk: ezt tudom, erre nincs szükségem, ez nem érint engem, ez fölösleges, ebben nem vagyok vétkes. Mennyi önfejű okoskodás! Ha nem imádkozol, a legnagyobb mértékben értelmetlenül és esztelenül cselekszel, a testedet bátorítod, támogatod és erősíted minden elképzelhető módon, de a lelkedet elhanyagolod. Hiszen minden ember kettős lény, mivel lelke és teste van. Azt mondják: ha nincs kedved, ne imádkozz. Gonosz, testies okoskodás ez. Hát ne is kezdj bele az imádságba, s így le is fogsz szokni róla. Éppen ezt akarja a test. „A mennyek országa erőszakot szenved” (Mt 11,12); nem üdvözülhetsz, ha nem kényszeríted magad a jóra. Az imádság idején hidd erősen, és légy mindig tudatában annak, hogy minden gondolatod és minden szavad kétségkívül valóra válhat, mert „Istennél semmi sem lehetetlen” (Lk 1,37). Ügyelj a szóra, mert sokat ér. „Minden fölöslegesen kimondott szóról számot adnak majd az emberek az ítélet napján” (Mt 12, 36). Amikor az Úrhoz, az Istenanyjához és a szentekhez imádkozol, gondolj csak arra, hogy az Úr a szíved szerint ajándékoz meg: „Adja meg neked, amit szíved kíván” (Zsolt 20,5). Amilyen a szív, olyan az adomány is; ha hittel imádkozol, igazán, teljes szívedből, őszintén, akkor a hited és a szíved melegsége szerint részesülsz az Úr adományából. És megfordítva: minél hidegebb a szíved, minél kishitűbb és képmutatóbb, annál hiábavalóbb lesz az imádság. Sőt mi több: annál inkább megharagítja az Urat, Aki Lélek, és olyanokat keres, akik Őt lélekben és igazságban imádják. Egyetlen alkalmat se szalassz el, hogy másokért imádkozz, ha ők maguk vagy a barátaik és a rokonaik kérik. Az Úr kegyesen tekint szeretetünk imájára és a bátorságra, amellyel Elébe járulunk. Ezenfelül a másokért mondott ima szerfelett hasznos magának az imádkozónak is, mert megtisztítja a szívet, megszilárdítja az Istenbe vetett hitet és reménységet, s szeretetre gyújt az Isten és a felebarát iránt. Ha egy elhunyt lelkéért imádkozol, akkor ezt teljes szívedből kell tenned, tudván, hogy ez neked is elsőrendű kötelességed, nem csak a papoké. Tartsd szem előtt, hogy mennyire kívánja az elhunyt a nyugalmat, és milyen nagyon rászorul az élők közbenjárására, hiszen az Egyház egyazon Testének a tagja. A Mindenható előtt nagy súllyal esik latba a hit és a szeretet imája az elhunytakért. Minden reggel és este imádkozz az Úrhoz az eltávozott ősök, atyák és testvérek megnyugvásáért, hogy a halál emlékezete eleven maradjon, s a halál után eljövendő élet reménysége nehogy kialudjon benned, és a szellemed naponta megalázkodjon, elgondolva, hogy az életed gyorsan tovatűnik. Ha megtanultuk, hogy imádság közben igazat mondjunk a szívünkben, az életben sem engedjük meg magunknak a hazugságot. Az őszinte és igaz imádság, amely megtisztítja a hazugságtól a szívünket, az élet dolgaiban is megoltalmazza azt. Miként lehet azonban megtanulni, hogy imádkozáskor igazat mondjunk a szívünkben? Az ima minden szavát a szívünkbe kell vezetnünk, a szívünkbe kell bocsátanunk, mélyen át kell éreznünk az igazságát, és be kell látnunk annak szükségességét, amit az imádságban Istentől kérünk, s az irántunk való nagy és megszámlálhatatlan jótéteményeiért való szívbéli hálaadás szükséges voltát. Szívből magasztalnunk kell az Isten műveiben megnyilvánuló hatalmas és bölcs cselekedeteket. Isten szent emberei a szív megvilágosodott látásával rendelkeztek, és ezzel a tekintettel világosan felismerték a bűntől megrontott természetünk bajait. Tisztán látták, hogy miért kell imádkoznunk, mit kell kérnünk, miért kell hálát adnunk, miként kell dicsőítenünk az Urat, és az imádság minden fajtájából a legnagyszerűbb példákat hagyták ránk. Milyen jók ezek az imák! Olykor nem érezzük, nem ismerjük fel az értéküket, pedig milyen tájékozottak vagyunk az étel és az ital értékét illetően, mennyire értékeljük a divatos ruhát és a jól berendezett lakást, a színházat, a zenét és a világi irodalmat, kiváltképpen a regényeket, ezt az ékesszóló, üres szószaporítást; de milyen kár, hogy az imádság drágagyöngyét lábbal tiporjuk. Míg mindenféle világiasság tágas hajlékra lel a legtöbb ember szívében, az imádság számára – óh, jaj! – még egy szűkös zug sem marad, nem fér el a szívünkben. Isten természetesen ismeri a bajainkat, az ima szükséges azonban ahhoz, hogy a lelkünk megtisztuljon és megvilágosodjon. Milyen jó is a napfényre menni a melegség és a fény miatt. Így van ez a mi szellemi Napunk, az Isten előtt mondott imádságainkkal is: felmelegedsz és megvilágosodsz tőlük. Ha kéred az Urat, hogy világosítsa meg az elmédet, és melegítse fel a szívedet, az Úr azonban úgy látszik, nem hallgat meg, hanem sötétségben és hidegben hagy, ne légy kishitű, ne is csüggedj, ne bosszankodj, és ne is zúgolódj a figyelmetlensége miatt: az Úr próbára teszi a türelmedet, a hitedet és a reménységedet, az Iránta, Mindenható iránti odaadásodat. Ne feledd, hogy Számára csekélység, hogy egy szempillantás alatt világossággal töltsön el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése