Az Istenért való sírás lelki bánat és a fájó szívnek olyan hangulata, melyben a szív őrülten keresi azt, amiért vágyódik. Nem találva azt, amit keres, gyötrődve tévelyeg, és amiatt sír.
A sírás a hívő lélek ájtatos bánata, mely az Evangélium tükrében szemlélve saját magát, meglátja abban számtalan szégyenletes szennyfoltját. Az olyan lélek saját szennyét szent vízzel – könnyekkel – mossa le, szent bánatával pedig letörli azt. Kimondhatatlan vigasztalás, kimondhatatlan megkönnyebbülés árad szét a szívben, miután kiömlenek a megváltó könnyek a bűnök miatt, a bukás folytán, azok a könnyek, melyek a szellemi szegénység érzetétől áradnak. A könnyek, mint a bukott természet sajátosságai, meg vannak fertőzve a bukás betegségével, mint minden más tulajdonságunk. Valaki természete által különösen hajlamos könnyezni, és ontja őket minden kedvező alkalomkor: az ilyen könnyeket természetes könnyeknek nevezik. Vannak bűnös könnyek is. Bűnös könnyeknek azokat nevezik, melyeket vétkes meggyőződésből ontanak, mint amilyen a kéjvágy, önámítás, megtévesztés, hiúság, képmutatás, álnokság és az emberek kedvében járás. Végeredményben, a gyűlölet is ontja őket: amikor nincsen lehetősége elkövetni a gaztettet. A szentatyák parancsolják, hogy a természetes és a vétkes könnyeket is, mihelyt megjelennek, váltsuk Istennek tetszőkké, azaz változtassuk meg a könnyek indokát: emlékezzünk saját bűneinkre, az elkerülhetetlen és bizonytalan halálunk idejére, Isten Ítéletére – és ezen okok miatt sírjunk. A könnyek mint Isten ajándékai, Isten könyörületének jeléül szolgálnak: „Az imádság közben megjelent könnyek – mondja Szír Szent Izsák – Isten könyörületének jelei, melyet a lélek kiérdemelt bűnbánatával, hogy Istentől befogadott, és hogy a könnyekkel a tisztaság terén kezdett járni. A könnyek, melyeket a bűnök miatt ontanak, eleinte keservesek, fájdalommal és lelki szenvedéssel folynak, azt a fájdalmat és szenvedést pedig a lélek a testre viszi át. A könnyekhez fokozatosan hozzájárul a vigasz, mely különleges nyugodtságból áll, szelídség és alázatosság megérzéséből; ezzel együtt megváltoznak maguk a könnyek is, arányosan a vigasztalással, melyet nyújtanak, jelentős mértékben elveszítve keservességüket, s így most már fájdalom nélkül vagy kevesebb fájdalommal folynak. Eleinte a könnyek szűkösek és ritkán jelennek meg; utána fokozatosan gyakoribbak lesznek, és bővebbé válnak. Amikor viszont Isten könyörülete által a könnyek mint ajándékok megerősödnek bennünk, akkor megszűnik a belső harc, lecsendesednek a gondolatok, és elkezd hatni a különlegesen kifejlesztett szó nélküli ima vagy szellemi ima, amely kielégíti és megörvendezteti az ember bensőjét. Ekkor az elméről eltávozik a szenvedély takarója, és számára kinyilatkozik Krisztus rejtélyes tanítása, a keserves könnyek pedig édesre változnak. A szívben kisarjadzik a lelki vigasz, melyhez nincsen semmi hasonló a földi boldogságok közül, és egyedül azok számára ismeretes, akik könnyek közötti imával foglalkoznak, és a könnyekkel mint ajándékkal rendelkeznek. Akkor válik igazzá az Úr ígérete: „Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek (Mt 5,4).” Ne verd mellkasodat, sem fejedet, hogy megindítsd könnyeidet: mert az efféle könnyek az idegrendszer megrázkódtatásától vannak, vértől származnak, nem világosítják meg az elmét, és nem lágyítják meg a szívet. A könnyeket alázatosan várd Istentől. A könnyek távolléte, elégedettség saját magunkkal szemben és saját lelki állapotunk élvezete – ezek mind a szív gőgösségére utalnak. Sínai Szent Gergely mondja: „Amikor az ördög látja, hogy valaki könnyekben él, ő nem marad mellette, mert utálja az alázatosságot, ami a sírástól gerjed.” Istennek nincs szüksége, és nem is akarja, testvéreim, hogy az ember szívbéli fájdalomtól sírjon. Ellenkezőleg, Ő azt kívánja, hogy az iránta való szeretetből lelki örömmel vigadozzunk. Távolítsd el a bűnt, és szemeidnek fölöslegessé válnak a fájdalomtól való könnyek: amikor nincsen seb, kötésre sincs szükség. Ádámnak bukása előtt nem voltak könnyei; minthogy nem lesznek a föltámadás után sem, amikor eltűnik a bűn, mert akkor elmenekül a fájdalom, a bánat és a sóhajtás.
Részletek Szent Ignjatije Brjančaninov „Enciklopedija pravoslavnog duhovnog života” című könyvéből és Létrás Szent János könyvéből, melynek címe „Mennybe vezető létra”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése