A hittételről és a magaviseletről

 

    Hogyha néha a hittételek kemény eledelnek tűnnek, akkor igyekezz először teljesíteni a kereszténység erkölcsi hittételeit, és akkor megnyílik előtted a hittételek megértésének útja. Kiváncsiságból firtatni magasztos dolgokat közben nem törekedve életünk javítására, nem hasznos számunkra. Valamikor az egyiptomi szerzetesek elmélkedtek Melkizedekről, és mivel nem tudták megfejteni ennek a titokzatos ősi császárnak és főpapnak személyét, meghívták Kopriosz atyát a gyülekezetükre, és kérdeztek tőle Melkizedekről. Hallva ezt Kopriosz háromszor szájon ütötte magát, és mondta: „Jaj neked Kopriosz! Elhagytad azt, amit Isten megparancsolt, hogy tegyél, és firtatod azt, amit Isten tőled nem vár el.“ Hallva ezt, a szerzetesek elszégyellték magukat és szétmentek. Az Aranyszájú írja: „Még ha az igaz hittételeket tartjuk is, de a magatartásunkkal nem törődünk, nem lesz semmi hasznunk; ugyanúgy, hogyha magatartásunkról gondoskodunk, de az igaz hittételeket elhanyagoljuk, semmi hasznosat nem fogunk kapni az üdvösségünkért. Hogyha meg akarunk szabadulni a pokoltól, és a Mennyországba akarunk jutni, ékesítve kell, hogy legyünk mindkét szempontból: az igaz hittételekkel és a tisztes élettel egyaránt.“

Szent Nikolaj Velimirović Prolog című könyvéből 

Az elhallgatott jócselekedetekről

    A szó nélküli jótett többet ér a magyarázattal ellátott jótettnél, és összehasonlíthatatlanul többet ér a jótett nélküli kiváló lelki beszédnél. Csodatevő Szent Miklós püspök szavai nem maradtak ránk, de annál többet tudunk tetteiről. Három alkalommal ment el egy szegény ember házához és titokban, bármilyen magyarázat nélkül, bedobott az ablakon keresztül egy-egy zacskó aranyat.

    Egy idős ember az egyiptomi szkitiből súlyosan megbetegedett és megkívánt egy kis friss kenyeret (mert a kenyér, amelyet a szerzetesek akkor ettek, a napon volt szárítva, és úgy hónapokig elállt). Ezt hallva a szerzetesek egyike szó nélkül elhagyta a kolostort és elment messzire egy városba, ahonnan friss kenyeret hozott a beteg öregnek. Amikor az öreg értesült a szerzetes fáradozásáról, nem akart enni a kenyérből, mondván: Ez a testvérem vére! (azaz, ezt a testvérem nagy fáradozással teljesítette). Akkor a többi szerzetes kérlelte az öreget, hogy egyen, mondván neki, hogy ne utasítsa el a testvér áldozatát. Milyen testvérszeretetről szóló magyarázat vagy szavak tudnák helyettesíteni ezt az egyszerű és csendes testvérszereteti-cselekedetet?

Szent Nikolaj Velimirović Prolog című könyvéből 

A keresztények tiszteletéről

 

    Nincs a földön nagyobb megtiszteltetés, sem nagyob hivatás, mint kereszténynek lenni. Amikor a kínzó Szeverusz helytartó megkérdezte a fiatal Abeszalamita Pétert: „Kiktől származol?”, így válaszolt Péter: „Keresztény vagyok.” Tovább kérdezte a helytartó: „Milyen rangban vagy?” Erre Péter: „Nincsen sem nagyobb, sem jobb rang, mint kereszténynek lenni.” Kronstadti János atya írja: „A keresztény ember lelkéhez képest az egész világ csak pókháló.” A keresztény ember földből való edény, amelyet isteni erő és fény töltött meg. Attól, hogy császári aranyból készült trónra, vagy sötét koldusi kunyhóba helyezik el, az értéke se nem növekszik, se nem csökken. Az aranynak nem ugyanaz az értéke, ha selyemkendőbe csavarják vagy egy káposztalevélbe?

 

Szent Nikolaj Velimirović Prolog című könyvéből 

Nem a ruha teszi az embert

   

    Az öltözködéshez kapcsolható hiúság főleg manapság észlelhető. Akinek nincs mivel kevélykedni, az öltözetével kevélykedik. Aki pedig tudna az öltözeténél értékesebbel is kevélykedni, nem teszi. Mint ahogy az arany sem jön föl a föld felszínére, úgy egy ember lelki értékei sem látszanak kívülről. Azt mesélik egy nevezetes filozófusról, hogy látott egy fiatalembert, ahogyan az kevélykedett saját öltözetével, ekkor ő odament hozzá és a fülébe súgta: „Ezt a gyapjút előtted egy kos viselte, és mégis csak egy kos volt!“ Kereszténynek lenni és az öltözetünkkel kevélykedni butább dolog, mintha a császár bőrébe bújnánk, és lábunk alatti porral kevélykednénk. Amíg Szent Arzén aranyból szőtt ruhát viselt a császári palotában, senki sem hívta Nagynak. Nagynak attól kezdve nevezték, amikor kíméletlenül átadta magát Isten szolgálatára, és rongyos ruhát viselt.

Szent Nikolaj Velimirović Prolog című könyvéből